Kultúra, oktatásTűzben fogant művészet

2017. szeptember 18., hétfő
 
Tűzben fogant művészet

Vásárhelyen a Nagy Sándor utcában szeptember 21-én 11 órától ismét nyitott napot tart a Nemzetközi Kerámia Központ.

 

 

 

A tavalyi Nyitott nap pillanatképei (Fotók: VH archív)

 

 

 


Idén is a nagyszámú helyi (köztük több neves művész) és külföldi érdeklődő mellett, Szegedről a Tömörkényből, sőt Budapestről egy „egész autóbusznyi” diák érkezik a Nyitott napra.  

A város legnagyobb gyárai (az Alföld Porcelán Edénygyár Zrt., az IMERYS Kft., a Szilikátipari és Művészetikerámiagyártó Kft., a Villeroy&Boch Magyarország Kft.) is eljönnek, bemutatót tartanak a termékeikről, a technológiáikról és Hódmezővásárhely kulturális életében betöltött szerepükről.

 

Az önkormányzat és a gyárak segítőkészségével és bizonyos nehézségek leküzdésével Pannonhalmi Zsuzsa keramikus művész vezetésével, az Alapítvány működtetésében egy ma már hivatalosan is deklarált Nemzetközi Kerámiaközpont jött létre, amelynek művészeti anyagát neves hazai kiállítótermek várják tárt karokkal.

A Ferenczy Noémi-díjas keramikus, a Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány elnöke szerint a városvezetés pozitív hozzáállása mellett nagyon fontos tényező volt a Hódmezővásárhelyen működő gyárak, üzemek, vállalkozások megnyerése, akik biztos ipari hátterét adják a szimpóziumoknak.

 

Az érdeklődő művészetszerető közönség és a keramikusművészek körében nagy népszerűségnek örvendenek a Központban rendezett workshopok, nyílt napok. Így ma már például az is a nyitott naphoz tartozik, hogy Budapestről külön autóbuszt kell indítani.

 

Szeptember 21-én 11 órától többek között hallhatunk Wartha Vince életéről és munkásságáról, valamint vajdasági kortárs kerámiaművészek mutatkoznak be. A nap folyamán megnyílnak a szimpóziumon résztvevő művészek műtermei és égetési bemutatót is tartanak az érdeklődőknek.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Vereség papírforma szerint

Vereség papírforma szerint

Bartók Csaba, a HLKC Felnőtt csapat vezetőedzője: Az esélyesebb és jobb csapat nyert. Az első pillanattól kezdve futottunk az eredmény után. 
Szent Gellért Fesztivál Szegeden

Szent Gellért Fesztivál Szegeden

Igazi komolyzenei ritkaságok, fiatal hazai tehetségek, kamara- és katonazenekari koncert, valamint jótékonysági est is szerepel a programban.

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 10. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Az NB I/B Zöld csoportjának 22. fordulójában, március 2-án Egerben, az Eszterházy SC vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!