SportTovábbra is veretlenek a hazai pályán

2023. február 11., szombat
 
Továbbra is veretlenek a hazai pályán

Továbbra is őrzi hazai veretlenségét a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában: Vuk Pavlovic együttese.

 

 

 

 


Február 10-én este pontgazdag mérkőzésen múlta felül a Bonyhádot a Hódtói Sportcsarnokban, így már a negyedik helyen áll a tabellán.

 

Felemásan alakult az U20-as meccs: a vásárhelyiek ugyan végletekig kiélezett meccsen bravúros, 72-71-es győzelmet arattak a listavezető bonyhádiak ellen, így közel kerültek a bajnoki első helyhez is, az utóbbi hetekben egyre jobb formába lendülő Balogh megsérült, és a felnőttmeccset is ki kellett hagynia.

 

Vuk Pavlovic ezúttal a kezdőcsapatban számolt a 2006-os születésű, az előző fordulóban bemutatkozó Kruzslicz Alexnek, aki a második percben rögtön meg is szerezte első pontjait a Zöld csoportban. Ugyan a tabella utolsó előtti helyén álló, két hónapja nyeretlen Bonyhád egy fokkal jobban indított, a Kosársuli hamar megmutatta, miért őrzi egyedüli csapatként a hazai veretlenségét a bajnokságban: előbb Kelemen, majd Borbáth szórt triplát, a feljavuló támadójáték pedig a nyitónegyed második felére jobb védekezéssel is társult. A különbség így folyamatosan nőtt, Pinnyey és Kelemen hármasa után nem sokkal pedig a tíz pontot is átlépte. 

 

A második negyedben igazi tűzijáték alakult ki a pályán, ami szép lassan triplapárbajjá fokozódott. Előbb a bonyhádiak Csizmadia és Géringer vezetésével hirtelen felzárkóztak, sőt, a 14. perc végén a vezetést is átvették (34-37), majd egy zsinórban hét triplát hozó periódus után (három itt, négy ott) újra a vásárhelyi csapat vette magához a kezdeményezést. Az egész meccsen remekül játszó Varga Ákos, Bálint, Kelemen, Borbáth négyes támadásban szintet váltott, 10-0-s rohamot produkált, így a nagyszünetre ismét tíz fölé növelte az előnyt (58-46 a félidőben).

 

A harmadik negyedben sem lassítottak a csapatok, sokszor rohanás jellemezte a meccset, gyors és intenzív támadásokkal. Varga Ákos és Pinnyey pontjai után már a húszat súrolta a különbség (65-46, 22. perc), majd Kékesi hármasaival bonyhádi percek következtek (67-56, 24. perc). Ebből a helyzetből Borbáth tudta kirángatni a Kosársulit, majd szerzett labdákkal és védőlepattanókkal kialakult az addigi legnagyobb vezetés is (Bálint büntetője után 82-62 a 29. percben).

 

A negyed végére viszont közelebb zárkózott a Bonyhád (85-72), majd hirtelen tíz ponton belül kerültek (Kékesi triplája után 85-76 a 33. percben). A helyenként elkényelmesedő Kosársuli a hajrát megelőzően, a 35. percben fújt ébresztőt: Bálint és Varga Ákos kosaraival jött egy 7-0-s széria, majd ugyan Pupp igyekezett ismét közelebb hozni a vendégeket, Bálint játékára nem volt ellenszerük. A vége pontgazdag, 102-92-es Kosársuli-siker: a csapat először lépte át a 100 pontot a szezonban, győzelmével pedig nemhogy pozitív mérlegbe fordult (9-8), hanem már a negyedik helyet foglalja el a tabellán. A meccs legeredményesebbje a 27 pontig, 12 lepattanóig és 7 asszisztig jutó Varga Ákos lett.

 

NB I/B Zöld csoport, 20. forduló:

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli - Atomerőmű KSE Bonyhád 102-92 (27-16, 31-30, 27-26, 17-20)

Hódtói Sportcsarnok, 350 néző. Vezette: Kovács, Borgula, Farkas  

 

Kosársuli: Varga Á. 27/9, Borbáth 14/9, Kruzslicz 2, Bálint 24/9, Kelemen 20/9
Cserék: Pinnyey 7/3, Kass -, Karsai 3, Varga Z. 2, Knyur 3/3, Megyesi -
Vezetőedző: Vuk Pavlovic

Bonyhád: Pupp 19/6, Heimann 10/6, Kékesi 14/12, Csizmadia 10, Baki 18
Cserék: Pavlik 5/3, Géringer 14/6, Tömösváry 2
Vezetőedző: Jan Pavlik

 

Vuk Pavlovic: "Fontos győzelmet arattunk, örülök, hogy továbbra is veretlenek vagyunk hazai pályán. A támadójátékunknak és a jó dobószázalékunknak köszönhetjük ezt a sikert, a védekezés nem volt az igazi, 92 pontot kaptunk, ez nagyon sok. Nem voltunk elég koncentráltak, sokszor fegyelmezetlenek voltunk, nem sikerült végrehajtani a védekezési szabályainkat, a védőlepattanókat nem úgy szedtük le, ahogy kellett volna, engedtük játszani a Bonyhádot. Teher nélkül játszottak, kevesen jöttek el, talán mi is azt gondoltuk, hogy feltett kezekkel fognak játszani és nem fognak küzdeni-hajtani, belőlünk ez egy kicsit stresszesebb játékot váltott ki. Talán jó, hogy ez a mérkőzés most jött el, tanulni kell ebből, ki fogjuk elemezni és bízom benne, hogy magabiztosabban tudjuk hozni az olyan meccseket, ahol ilyen jól támadunk. További sok sikert kívánok a Bonyhádnak!"

Jan Pavlík: "Természetesen gratulálok a Vásárhelynek, megérdemelten nyertek. Nálunk nagyon sok fiatal játszik, és ha engedjük egy ilyen lassan játszó csapatnak az ő játékukat, akkor valami baj van. Ezen kell dolgozni: a 16-17 éves fiatalok ne szokjanak meg lassú tempót, mert a jövőre nézve nem lesz jó nekik. Az ellenfélnek nagyon sokat segített a helyzetünk, hét emberrel tudtuk kezdeni a meccset, majd Tömösváry Máté is beállt, akinek privát élete van - az ilyenről azért kell beszélni, mert amit mutattunk itt, annak abszolút nincs értelme, hiszen a hétből hárman 25-30 percet játszottak az U20-as meccsen is. Edzünk, ahogy edzünk, de ezeken is kell gondolkoznunk. Egy-két szituáció miatt hasznos volt ez a meccs, de nagyjából nincs értelme így ezt csinálni, sokkal jobb lenne, ha teljes csapattal tudnánk edzeni és játszani. Még egyszer gratulálok a Vásárhelynek, nagy élmény volt látni, hogy mennyi gyerek kosarazott a pályán a nagyszünetben, példát lehetne venni róluk!"

 

Folytatás jövő pénteken, ismét hazai környezetben a Tiszaújváros ellen.

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Diplomát vettek át a Mezőgazdasági Kar végzősei

Diplomát vettek át a Mezőgazdasági Kar végzősei

Az ünnepségen 113 végzős, köztük kilenc országból érkezett hallgató vehette át diplomáját. Hagyományosan az ünnepségen kitüntetéseket is átadtak.
A második alpolgármester is lemondott

A második alpolgármester is lemondott

Bejelentette lemondását Kis Andrea alpolgármester, személyeskedések, vádaskodások eredményeként. Igaz, tavaly április óta csak névleges volt a tisztsége.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

2023. 17. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Most fokozottabb figyelmet kíván az arcbőr

Most fokozottabb figyelmet kíván az arcbőr

A téli időszakban még az egyébként normál ápolást igénylő bőr is érzékenyebb, szárazabb lehet. Az arc bőrének ápolásához néhány tanáccsal nyújtunk segítséget.

 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.