Kultúra, oktatásTörténelemverseny idén is az Emlékpontban

2018. április 18., szerda
 

Hódmezővásárhely hét általános iskolájának közel százhúsz felső tagozatos diákja indult a Klauzál Gábor Általános Iskola és az Emlékpont által meghirdetett történelemverseny idei fordulóján.

 

 

 

 


Miklós Anikó, a Klauzál Gábor Általános Iskola igazgatója a résztvevő diákokat és az őket kísérő pedagógusokat köszöntve örömét fejezte ki, hogy a városi megmérettetés szervezésében immár tizenkettedik alkalommal működik együtt az Emlékpont és a közoktatási intézmény.

A tanulók a tantervi történelmi ismereteikről a közgyűjtemény konferenciatermében kitöltött, évfolyamonként eltérő tartalmú tesztlapokon adtak számot, majd a Hódmezővásárhely 1945 és 1990 közötti történelméből összeállított feladatlapot töltötték ki diákok, az Emlékpont állandó kiállítását az intézmény történészei, Nagy Gyöngyi és Zeman Ferenc vezetésével megtekintve.

Az esemény végén a tanulók a versenyen való részvételt igazoló emléklapot vettek át. Az eredményhirdetés április 24-én kedden 14 órakor lesz, amikor évfolyamonként az első hat helyezett részesül könyvjutalomban.

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Véleményezze Ön is az új Városi Könyvtár terveit!

Véleményezze Ön is az új Városi Könyvtár terveit!

A beérkezett jelentős mennyiségű látványtervet meg lehet nézni, sőt véleményt mondhatnak és szavazhatnak a bemutatott tervpályázatokról.
Kétpontos HLKC győzelem

Kétpontos HLKC győzelem

A bajnoki tabellán harmadik helyezett Szent István OTP SE csapatát fogadták vasárnap a Balogh Imsiben az NBI/B 22. fordulójában.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
Stars Of Hope siker az országos döntőben

Stars Of Hope siker az országos döntőben

Április 6-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Országos Ifjúsági és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.