Kék hírekTolvaj a strandon

2017. augusztus 23., szerda
 
Tolvaj a strandon

Szerencsére idén ez az első és remélhetőleg a továbbiakban ritka bűncselekmény: strandolók meglopása a Török Sándor Strandfürdőben. A rendőrök rövid időn belül el is fogták a tolvajt.

 

 

 

 


 

Egy szegedi férfi augusztus 16-án, 20 óra körül, egy földön hagyott táskából tulajdonította el a pénztárcát, a benne lévő készpénzzel, pontgyűjtő kártyákkal és aranykarkötővel.

 

A hódmezővásárhelyi nyomozók a bűncselekmény helyszínén működő térfigyelő kamerarendszer felvételei alapján azonosították a felvételezett elkövetőt. A rendőrök a 43 éves férfit elfogták, tőle az eltulajdonított vagyontárgyak egy részét lefoglalták. A tolvaj kihallgatása során beismerő vallomást tett.

 

 

Ellene lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Vitt mindent ami mozdítható volt

Vitt mindent ami mozdítható volt

A tettes mindig visszatér a tett színhelyére - tartja a mondás. A vásárhelyi betörő ezt megduplázta. A 21 éves férfi előzetes letartóztatását kezdeményezték.
Országos aláírásgyűjtés kezdődött

Országos aláírásgyűjtés kezdődött

A cél az állatvédelmi törvény szigorítása. A Polgári kezdeményezéshez a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete is csatlakozott.
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.