GazdaságTöbb figyelmet kaphatnak a kisebb sportegyesületek?

2017. június 5., hétfő
 
Több figyelmet kaphatnak a kisebb sportegyesületek?

A kérdés, mikor és milyen jelét adja majd a kormány, hogy nem csak a dédelgetett öt látványsport kapja a legtöbb anyagi és egyéb figyelmet.

 

 

 

 

 

 

A napokban Hódmezővásárhelyre látogatott a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ). A szervezet a Csongrád megyében működő sportszervezeteknek tartott fórumot, ahol a központi téma a kis és közepes egyesületek támogatása volt.

 

A SOSZ négyfős delegációja, Deutsch Tamás, a SOSZ elnöke, Czerpán István, a SOSZ alelnöke, Virág Lajos, a SOSZ ügyvezető igazgatója és Petrovics Kálmán, a SOSZ dél-magyarországi régiófelelőse a sportegyesületi fórumot megelőzően konzultált Almási István polgármesterrel.

 

“Az országos szövetséghez tartozni rangot jelent, és nagy segítség a jövőre nézve. Akár pályázati lehetőségeket kihasználva, akár különböző célok megvalósításában. Bízom benne, hogy a mai találkozás sikeres lesz a vásárhelyi sportegyesületeknek. Ha összefognak, bizonyára nagyobb erőt tudnak gyakorolni, nagyobb pályázati lehetőségeket tudnak elérni, esetleg még nagyobb támogatásban részesülhetnek” – mondta köszöntőjében Almási István polgármester.

 

A sportegyesületi fórum nyitásként dr. Deutsch Tamás a SOSZ elnöke hangsúlyozta, hogy ma Magyarországon Európa legjelentősebb sportfejlesztési programja valósul meg, beleértve többek között a testnevelés mindennapos, kötelező, tanrendbe iktatott iskolai bevezetését, a nagy jelentőségű sportlétesítmény-programokat, az egyre bővülő versenysport-támogatást,  a világesemények rendezésének és az öt látványsportág működésének adókedvezményeken keresztül történő támogatását, valamint a 16 kiemelt sportág fejlesztéseinek támogatását.

 

Mindezek mellett bár komoly lehetőségekhez jutnak a hazai sportszervezetek, de az a legfontosabb, hogy a sportszervezetek azon köre, a kis és közepes sportszervezetek, amelyekre ebben a nagyon komoly lehetőséget jelentő sportfejlesztésiprogram-együttesben talán a kelleténél kevesebb figyelem jutott, végül ők is nyertesek lehessenek.

 

A fórumon a már megvalósult SOSZ-programokról, pályázati lehetőségekről, tervekről esett szó abból a célból is, hogy minél több hazai kis és közepes sportszervezet részesülhessen és kerülhessen kapcsolatba a SOSZ által nyújtott szolgáltatásokkal és programokkal.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Bringalovagok a belvárosban

Bringalovagok a belvárosban

Idén már ötödik alkalommal rendezték meg az országos kerékpáros versenyek sorában is ritka, unikális rendezvényt június 4-én. Eredményekkel! 
Fókuszban a székkutasi macskák és kutyák

Fókuszban a székkutasi macskák és kutyák

Tovább bővítette együttműködését Székkutas Község Önkormányzata és a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete.
Halálos baleset Vásárhelyen

Halálos baleset Vásárhelyen

Kisteherautó és motoros balesetében elhunyt egy 57 éves férfi, aki a Hódmezővásárhely gazdasági életének egyik ismert vállalkozója volt.  Képekkel!
Jelentős változások a felsőoktatási képesítésekben

Jelentős változások a felsőoktatási képesítésekben

A jelenlegi alap- és mesterszakok közül nagyon sok biztosan nem indul a felsőoktatásban szerezhető képesítések jegyzéke alapján.
 

És ezt már olvasta?

A Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivál döntősei
A Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivál döntősei Az elődöntők után 11 produkció jutott be a döntőbe, amely december 14-én 18 órakor kezdődik a BFMK színháztermében.
 
Horizont - A Kerámia Szimpózium idei alkotásai
Horizont - A Kerámia Szimpózium idei alkotásai Az Alföldi Galériában december 5-én, csütörtökön 16 órakor nyílik meg a XXII. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium beszámoló kiállítása.
 
Báli menetrend Hódmezővásárhelyen 2020
Báli menetrend Hódmezővásárhelyen 2020 Öt iskola, valamint az Orvosbál, a Vadászbál, a Huszárbál és a Gazdasági Egyesület rendezvényei adják 2020-ban a megyei jogú város báli szezonját.
 
2020 divatszíne a Neo Menta
2020 divatszíne a Neo Menta Kapocs a technológia, a tudomány és a természet között a Neo Mint. A 2020-as év színe a NEO MENTA. Optimista hangulatot sugároz a 2020-ban aktuális eseményekre reflektálva.
 
A családfakutatás rejtelmei
A családfakutatás rejtelmei A vásárhelyi Levéltárban maximális létszámmal december 4-én elindult az első családfakutató kurzus, amely a Magyar Nemzeti Levéltár HETEDÍZIGLEN programjának része.
 
Báli menetrend Hódmezővásárhelyen 2020
Báli menetrend Hódmezővásárhelyen 2020 Öt iskola, valamint az Orvosbál, a Vadászbál, a Huszárbál és a Gazdasági Egyesület rendezvényei adják 2020-ban a megyei jogú város báli szezonját.
 
Érmes helyezésekkel végeztek a vásárhelyi mazsorettek
Érmes helyezésekkel végeztek a vásárhelyi mazsorettek A Mezőtúr Open Nyílt Majorette Versenyre 19 csoport nevezett be, köztük az éppen most egy éves Crystal Dance Club mazsorettjei.