KözéletTízéves az Egészséges Vásárhelyért Program

2018. február 17., szombat
 
Tízéves az Egészséges Vásárhelyért Program

Példaértékű a Hódmezővásárhelyen tíz éve elindított Egészséges Vásárhelyért Program (EVP) - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere szombaton Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 


 

Balog Zoltán az EVP szűrőnapján tartott sajtótájékoztatón elmondta, Hódmezővásárhelyen több olyan, akár tíz éve elindított kezdeményezés is van, amelyet a kormány most próbál országos programként megvalósítani.

A miniszter ezek közül az egészségfejlesztési irodákat emelte ki. Mint mondta, az elmúlt években országszerte hatvanat hoztak létre, számukat a következő évben száz fölé szeretnék emelni, különösen a hátrányos helyzetű térségekben újabbakat létrehozva.

A politikus kifejtette, az irodák feladata olyan komplex szolgáltatást nyújtani az embereknek, ami a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. Magyarországon ugyanis - uniós összehasonlításban - túl sok időt töltenek kórházban a páciensek, az alapellátásból pedig túl gyorsan küldik tovább egyéb vizsgálatokra és kezelésekre a betegeket.

 

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter arra emlékeztetett, az EVP elindítása elválaszthatatlanul összefügg azzal, hogy a Gyurcsány-kormány a kórház leépítéséről, bezárásáról döntött. Az ezt követő tiltakozások után döntött az önkormányzat a népegészségügyi program elindításáról.

Az elmúlt tíz évben a program munkatársai 40 ezer alkalommal találkoztak a hódmezővásárhelyiekkel, az elvégzett szűrővizsgálatok, életmód-tanácsadások eredményei az egészségügyi adatokban is látszanak majd - közölte a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő miniszter.

A politikus kitért arra, Hódmezővásárhelyen az elmúlt időszakban radikálisan csökkent a munkanélküliség, újra 24 ezer munkahely van a városban, annyi, amennyi legutóbb a rendszerváltáskor. A munkaadóknak egészséges munkavállalókra van szükségük, így nemzetgazdasági szempontból kiemelten fontos, hogy az egyik leginkább veszélyeztetett, az 55-65 év közötti korosztály számára biztosítsák az egészség megőrzésének lehetőségét.

 

Az önkormányzat tíz éve indította el az EVP-t, amely mára Magyarország egyik legaktívabb és legeredményesebb népegészségügyi programjává vált. Az EVP minden vásárhelyinek, a gyermekektől a legidősebbekig segítséget nyújt az egészséges életmód kialakításához, a betegségek megelőzéséhez és kiszűréséhez, valamint az egészségfejlesztéshez és az egészségi állapot nyomon követéséhez.

 

Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester hangsúlyozta, az EVP az egyik legsikeresebb és legnépszerűbb kezdeményezés a városban, a kidolgozott modellt pedig már több hazai településen és a határon túl is mintaként használják. Az önkormányzat döntött arról, hogy biztosítja a forrást a program további tízéves működtetésére.

 

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Elindultak a gépek

Elindultak a gépek

Február 16-án délelőtt hivatalosan is átadták a Délút kivitelezésében megvalósuló 1,8 milliárd forintos projekt munkaterületét.
A megye ifjú zongoristái Vásárhelyen

A megye ifjú zongoristái Vásárhelyen

Valamennyi péczelys növendék sikerrel győzte le lámpalázát és játszotta el választott zongoradarabját a Bessenyei színpadán. Eredmények.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.