GazdaságTelkekre pályázhatnak a vásárhelyiek

2016. február 29., hétfő
 
Telkekre pályázhatnak a vásárhelyiek

Igyekeznie kell annak, aki építkezni szeretne Új-Kishomokon és ehhez jutányos áron akar telekhez jutni. Felhívást tett közzé hivatalos honlapján Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata.

 

 

 

 

 

 

 

Új-Kishomokon kedvezményes közművesített építési telkeket hirdet 35 év alatti, hódmezővásárhelyi állandó lakcímmel rendelkező házaspárok számára.

A - térképünkön is látható - Kiskert utca, Tücsök utca, Szikes utca által határolt, a tervezett játszótér és közösségi tér melletti területen 19 telekre lehet pályázni.

 

 

A telkek 548 m2 és 791 m2 közötti területnagysággal rendelkeznek. A nyertes pályázóknak vállalniuk kell, hogy a telek tulajdonjogának megszerzése után 2 éven belül használatbavételi engedély bemutatásával igazolják lakóház létesítését.

 

A telkek egységesen 1 millió Ft/darab vételár ellenében kerülnek értékesítésre a nyertes pályázók között.

Az ingatlanpiacon körülnézve, ez a négyzetméter ár, a jelenleg az Új-Kishomokon eladásra kínált telkek áránál, durván harmadával olcsóbb.

 

A benyújtott pályázatokról a Lakásügyi Tanácsadó Testület javaslata alapján a Közgyűlés hoz döntést. A nyertes pályázók között a telkek elosztása sorsolás útján történik.

 

Bővebb felvilágosítás ügyfélfogadási időben a Lakás- és Helyiséggazdálkodási Csoport munkatársainál a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (15. számú ablak) kapható.

 

A pályázaton való részvételre vonatkozó szándéknyilatkozat benyújtásának határideje: 2016. március 16. (szerda) 12:00 óra.

 

Az itt látható térképeink szerint, a felkínált telkek autóval könnyen megközelíthetők - a belvárosból - a Nagy András János utca felől érkezve, a teleksor végén pedig a Tücsök utcán át közvetlen ráhajtási lehetőség van a 47-es útra Szeged irányába.

A 19 telek csúcsban végződő részén a tervek szerint játszótér és focipálya lesz.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Két vásárhelyi versenyző öt egyéni csúcsa

Két vásárhelyi versenyző öt egyéni csúcsa

A két hódiákos atléta a Sportgála díjátadójával szinte egy időben állt rajthoz Budapesten a Magyarország Fedett Pályás Ifjúsági és Junior Atlétikai Bajnokságon.
A teljesítőképesség határa – Extrém Taekwondo Koreában

A teljesítőképesség határa – Extrém Taekwondo Koreában

Milyen lehet valójában eljutni szellemi és fizikai teljesítő képességünk legvégső határára és onnan is tovább folytatni? Vajon a testünk és elménk többre is képes, mint gondolnánk?
Szúnyoggyérítés Vásárhelyen

Szúnyoggyérítés Vásárhelyen

Elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít, de az önkormányzat is végeztet szúnyogírtást, szükség szerint többször is egy szezonban.
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 

És ezt már olvasta?

Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 
Már nincs messze az 5. hely
Már nincs messze az 5. hely A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.
 
Lelkes amatőrök, profi cuccok
Lelkes amatőrök, profi cuccok Április 27-én délelőtt a Hódmezővásárhelyi Rádió Klub börzét rendezett, amelyre több, mint 100 kiállító érkezett az ország több pontjáról.
 
Kazinczy-érmes lett a vásárhelyi Szántó Emese
Kazinczy-érmes lett a vásárhelyi Szántó Emese A Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt, amely az eltelt hat évtized során országos mozgalommá vált.