BulvárTeljes erőbedobással

2016. április 25., hétfő
 

A Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítésére, a honvédelmi nevelés, valamint a sport és az egészséges életmód népszerűsítése érdekében a Honvédelmi Minisztérium idén is meghirdette a „Honvédelmi Kötelék” haditornaverseny országos döntőjét a megyei győztes csapatok részére.

 

 

 

 

 

A döntőt április 21-én rendezték meg a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. A rendezvényen Simicskó István honvédelmi miniszter, valamint Farkas László, a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke is jelen volt.

A versenyen nem csak a szellemi képességeket, hanem az erőnlétet is próbára tették a feladatok. A verseny 10 órakor kezdődött. Volt tájfutás, tereptan ismeretek, kézigránát célbadobás (váltóverseny), légpuska lövészet, honvédelmi totó, fegyveres váltófutás, elsősegély és akadálypálya.

 

A versenyre a katonai profillal is rendelkező középiskolák közül szinte egyedülálló módon semmilyen honvédelmi oktatással nem rendelkező vásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola tanulói tudtak győzedelmeskedni a megyei döntőn, így a szintén unikumnak számító 3 lány-1 fiú összetételű csapat képviselte Csongrád megyét.

 

A profi ligában amatőrként induló csapat meghatározó erőt képviselve egy végtelenül kiegyensúlyozott mezőnyben végig méltó ellenfél tudott lenni, így egy rendkívül szoros, egész napos verseny után a 18. helyen zárt.


A csapat tagjai Horváth Noémi, Sajtos Dzsenifer, Zsoldos Alexandra (12.C), valamint Nagy Roland Patrik (10.A) voltak.
Felkészítő tanár: Kis Máté.

 

A 2013-ban indult rendezvénysorozat az egész országot megmozgatva törekszik a honvédelem ügyét a lehető legszélesebb körben megismertetni és a hozzá szorosan kapcsolódó értékeket közvetíteni.

 

 

Nézze meg a döntőről készült videót:

 

Olvassa el ezt is!

Jönnek a legjobb vásárhelyi nyáresték

Jönnek a legjobb vásárhelyi nyáresték

Hat remek estére invitálják a vásárhelyieket a nyár kulturális programjainak egyik kedvelt, hangulatos helyszínére: az Alföldi Galéria udvarára. Részletes programmal!
Félgőzzel is sima győzelem

Félgőzzel is sima győzelem

Győzött a HLKC szombaton az egykor szebb napokat is megélt Abonyi KC ellen az NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt kézilabda bajnokság 18. fordulójában.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.