SportSzőnyi Kupa Sakkverseny

2013. június 4., kedd
 

A napokban első alkalommal rendezték meg a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskolában a Szőnyi Kupa Meghívásos Ifjúsági és Amatőr Sakkversenyt.

 

 

 

 

A fiatal játékosok mellett elindult néhány kísérő, hozzátartozó is, így összesen 25-en ültek le a fekete-fehér tábla elé.

A verseny meghívásos jellege onnan adódott, hogy a szervező Tőkés János sakkoktató tanítványai és azok családtagjai indulhattak el, hiszen rendszeresen látogatták az edzéseket és közel tucatnyi versenyen el is indultak. Kilenc fordulóban 2x10 perces játszmák voltak. Bár a verseny svájci rendszerben került lebonyolításra, a közel azonos tudásúak 5 csoportba kerültek besorolásra, így ők egymás ellen versenyezhettek.

 

Mint ahogy az várható volt, a legkiélezettebb küzdelem a Haladó II.- es csoportban alakult ki, ahol alaposan körbeverték egymást a játékosok, közülük azonban kiemelkedett Kardos András, aki egészen a 8. fordulóig hibátlanul vette az akadályokat, itt a Kísérők csoportjában szereplő Tatár Zoltán legyőzte őt, ekkor már azonban behozhatatlan előnyre tett szert, így megérdemelten lett az első. Ezzel a teljesítményével nem csak csoportgyőztes lett, hanem elnyerte a Szőnyi Kupát is, amit egy évig őrizhet meg.

 

A második helyezett Tápai Valér a verseny elején két győzelmével és két vereségével a középmezőnyben tartózkodott, ekkor azonban egy 5-ös nyerőszériát produkált, amivel meg sem állt az ezüstéremig.

 

A harmadik helyezett a verseny egyetlen hölgy indulója Illés Anna lett, aki többször is csak elfogyott gondolkodási idejének köszönhette vereségét, harmadik helye teljesen megérdemelt volt  

Ez a verseny számára azért is különösen fontos volt, mert Budapesten az Országos Diák Sakkolimpián vesz részt, így remek ráhangolódást biztosított számára a viadal.

A verseny szervezői és szponzorai: Hódmezővásárhelyi Pákozdy Ferenc Sakk Sportegyesület,

Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Ficsor Mónika és családja, Balázs Zsolt, és Balázsné Samu Regina. A verseny összdíjazása a szponzorok és a szülők jóvoltából 30 000 Ft volt.

 

A verseny végeredménye:

 

Haladó II.:

1.Kardos András (Liszt F.) 8 pont, 2.Tápai Valér (Szőnyi B.) 7 pont, 3.Illés Anna (Liszt F.) 6 pont, 4.Kovács Ákos (Bethlen G.) 6 pont, 5.Balázs Máté (Varga T.) 6 pont, 6.Varga Előd László (Bethlen G.) 7.Lovászi Szabolcs (Kertvárosi) 5,5 pont.

 

Haladó I.:

1.Boros Dávid (Liszt F.) 5 pont, 2.Kiss Tamás (Kertvárosi) 4,5 pont, 3.Rafai Ádám (Liszt F.) 4,5 pont.

 

Kezdő II.:

1.Utasi Zsombor (Szent I.) 5 pont, 2.Gera Szilveszter (Szőnyi B.) 4,5 pont, 3.Balázs Benedek (Szőnyi B.) 4 pont, 4.Héjja Hunor (Szőnyi B.) 4 pont, 5.Ifj.Ambrus Zoltán (Kertvárosi) 4 pont, 6.Bodnár Bence (Szent I.) 4 pont.

 

Kezdő I.:

1.Tatár Zétény (Szőnyi B.) 4 pont, 2.Bocskai Gábor (Kertvárosi) 4 pont, 3.Farkas Benedek (Szőnyi B.) 3 pont, 4.Komlósi András (Szőnyi B.) 2 pont.

 

Kísérők csoportja:

1.Tatár Zoltán 5,5 pont, 2.Kiss István 5 pont, 3.Utasi Gábor 4,5 pont, 4.id.Ambrus Zoltán 3 pont, 5.Farkas Gábor 2 pont

 
 
Forrás: Tőkés János
 

Olvassa el ezt is!

Régió bajnok lett a HLKC U7-es csapata

Régió bajnok lett a HLKC U7-es csapata

Dobra Ildikó edző: "U7-es csapatom az első évben százszázalékos teljesítménnyel lett megyei és régiós bajnok, több játékos pedig az U8-as csapatban is alapember."  Nagy képpel!
Nemzeti emlékhely lett az Ópusztaszeri Emlékpark

Nemzeti emlékhely lett az Ópusztaszeri Emlékpark

Zsigmond Attila szobrászművész sztéléje, az emlékpark főbejárata előtt kapott helyet.
Magyar Hősök Emléknapja

Magyar Hősök Emléknapja

Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
Ütős hétvége a Hódtóiban

Ütős hétvége a Hódtóiban

Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.
 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Útban a világhírnév felé
Útban a világhírnév felé Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.