Kultúra, oktatásSzombaton kezdődik a XIX. Zenei Tábor Vásárhelyen

2011. július 27., szerda
 
Szombaton kezdődik a XIX. Zenei Tábor Vásárhelyen

Július 30-án tizenkilencedik alkalommal kezdődik a Zenei Tábor Hódmezővásárhelyen. A fáradhatatlan szervező, Dratsay Ákos fuvolaművész Kecskeméten a Vásárhelyi Híreknek arról is beszélt, miért fontos a tábor a fiatal muzsikusok számára?

 

 

Képünkön Berényi Bea és Dratsay Ákos művészházaspár

 

 

Vásárhelyi Hírek: Hányan lesznek idén a táborban?

Dratsay Ákos: Közel hetvenes létszámra számítunk, 12 és 22 év közöttiek jönnek, Soprontól, Miskolcig és persze többen is Kecskemétről, a Kodály Iskolából.

 

VH: Kicsit furcsa tábornak nevezni ezt az egyhetes kurzust.

D.Á.: Valóban ez inkább kurzus, a köznyelvben él a „tábor” kifejezés, de ha maradunk ennél, akkor én hozzátenném az ’edző’ szót, mert hát egy kicsit lehet ezt edzőtábornak is nevezni!

 

VH: Majd megijednek a szülők!

D.Á.: Sok szülő éppen hogy küldi a gyereket, ugyanis ez a Hódmezővásárhelyen munkával, tanulással töltött egy hét arra jó, hogy kiderüljön helyes úton jár-e a fiatal? Valóban a muzsikálás lehet-e ígéretes jövő a számára? Ezeket inkább a 12-14 éveseknél szükséges kitapasztalnunk.

 

VH: A programfüzetet nézve ismét a vásárhelyi unitárius templom ad otthont a kurzusnak, illetve a hangversenyeknek.

D.Á.: Csodálatos helyszín! Tökéletesen megfelel. Amióta pedig felújították, még inkább nagyszerű érzés az egyszerű fehér falak, a fafaragások között zenélni. Bár akusztikai szempontból egy kicsit visszhangos, egyáltalán nem zavaró. Az ifjú muzsikusainknak  pedig a meghitt, sajátos légköre nem csak az előadáshoz, hanem a koncertközönség számára a zenei élmény befogadásához is ideális körülményt teremt.

 

VH: Mi az idei tábor zenei jellemzője?

D.Á.: Idén egy kicsit jobban fókuszálunk a közelmúlt és napjaink magyar zeneszerzőire.

 

A Zenei Tábor nyitóhangversenye, a művésztanárok közreműködésével, július 30-án 19 órakor lesz az unitárius templomban Hódmezővásárhelyen a Völgy utcában. A következő héten, augusztus harmadika kivételével, a kurzus művésztanárai, meghívott előadói, illetve a növendékek, minden este egy-egy koncerttel örvendeztetik meg Hódmezővásárhely és vonzáskörzetének zeneszerető közönségét.  

 

 

Dratsay Ákos fuvolaművész

 

Hódmezővásárhelyen Szalai Györgynél kezdett fuvolázni, a szegedi szakközépiskolában dr. Sebestyén István volt a tanára, a Zeneakadémián Pröhle Henrik növendékeként szerzett diplomát 1983-ban. 1994 óta rendszeresen zsűrizik országos szintű versenyeken. Szólistaként és kamarazenészként aktívan koncertezik, a Kecskeméti Bach Együttes vezetője, felvételeket készített vele a Hungaroton Classic és a Magyar Rádió. Kortárs magyar művek előadásáért három alkalommal részesült Artisjus-Díjban, megkapta a MAOE Weiner Leó Zenepedagógiai Díját és Kecskemét város Kodály-Díját.

 

1981-től, az első zeneművészeti szakközépiskolai osztály beindításától tanít a Kodály Iskolában. Növendékei kezdettől fogva az országos szakközépiskolai versenyek díjazottjai és sikeresen tanulnak tovább a hazai zenei felsőoktatásban.

1993. óta szervezi feleségével, Berényi Beával közösen a hódmezővásárhelyi Országos Zenei Tábort, mely jelentős szerepet tölt be a Kodály Iskola tehetségkutató-gondozó törekvéseiben.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Rollerezés Vásárhelyen is

Rollerezés Vásárhelyen is

Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
Elhunyt Vásárhely mecénása

Elhunyt Vásárhely mecénása

1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
Az 5. helyen végzett a Kosársuli

Az 5. helyen végzett a Kosársuli

Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 

És ezt már olvasta?

4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 
Már nincs messze az 5. hely
Már nincs messze az 5. hely A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.