Kultúra, oktatásSzinte lehetetlen lesz bejutni kommunikáció szakra

2013. január 21., hétfő
 
Szinte lehetetlen lesz bejutni kommunikáció szakra

Legalább 470 pontot kell összegyűjteniük azoknak a felvételizőknek, akik szeptemberben államilag finanszírozott formában szeretnék elkezdeni a kommunikáció és médiatudomány alapszakot.

 

 

 

 

Balog Zoltán erőforrás-miniszter hétfő délután jelentette be: a HÖOK-kal való megállapodás alapján azon a tizenhat szakon is lesznek állami ösztöndíjas helyek, amelyeken a kormány korábbi tervei alapján csak önköltséges formában lehetett volna tanulni.

 

A tárcavezető már múlt héten bejelentette, hogy ezeken a szakokon magas ponthatárokat húznak majd, a kommunikáció szakra jelentkezőket azonban kellemetlen meglepetés érte: a központilag meghatározott 470 pont magasabb, mint akármelyik 2012-es ponthatár ezen a képzésen.

Tavaly a legtöbb pont a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikációs képzéséhez kellett, ott 454-nél húzták meg az alsó limitet. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 449, a Debreceni Egyetemen 432, a Szegedi Tudományegyetemen 435, a Pécsi Tudományegyetemen 431, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen pedig 449 volt a 2012-es ponthatár

 

Alkalmazott közgazdaságtan: 465

Andragógia: 445

Emberi erőforrások: 460

Gazdálkodási és menedzsment: 460

Gazdaságelemzés: 465

Igazságügyi igazgatási: 435

Jogász: 465

Kereskedelem és marketing: 460

Kommunikáció és médiatudomány: 470

Közszolgálat: 440

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási: 425

Nemzetközi gazdálkodás: 460

Nemzetközi tanulmányok: 465

Pénzügy-, és számvitel: 460

Turizmus-vendéglátás: 465

Üzleti szakoktató: 440

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kitüntették Szilágy László kollégiumvezetőt

Kitüntették Szilágy László kollégiumvezetőt

Neve nemcsak tanárként ismert, hanem a Mezgés és főiskolai tablók megmentőjeként és a híres-hírhedt vásárhelyi szórakozóhely, az UV Klub felújítása kapcsán is.
Vihar a vásárhelyi kukák felett

Vihar a vásárhelyi kukák felett

A polgármesteri hivatal heves reakcióját váltotta ki, hogy az A. S. A. Hódmezővásárhelyen fölemelte a szemétdíjat. A hulladék lerakásáért 2013-tól járulékot kell fizetni, ezt hárítják át a fogyasztóra.
Indul a buli

Indul a buli

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
 
Útban a világhírnév felé
Útban a világhírnév felé Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.