SportSzezonkezdés fölényes győzelemmel

2016. február 16., kedd
 
Szezonkezdés fölényes győzelemmel

A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club Felnőtt és junior csapata számára vasárnap megkezdődött az NBII Dél-Keleti csoport tavaszi szezonja, a 12. fordulóból előrehozott mérkőzésen a Gyulai SE csapatát fogadták a Balogh Imsiben.

 

 

Fotó: Blaskovics Tibor

 

 


A Felnőtt csapat maximálisan érvényesíteni tudta a papírformát, már a mérkőzés elején látható volt a két csapat közti különbség, így szép lassan sikerült leszakítani a vendégeket. Ezzel együtt sok hiba csúszott a játékukba, kicsit idény eleji formában kézilabdáztak.

 

A második játékrészben 10 gól fölé kúszott a vásárhelyiek előnye, ekkor Gaál Adrienn edző több fiatal játékosnak is lehetőséget adott, sőt a mérkőzés egyes részeiben tiszta junior-sor volt a pályán. Ennek is köszönhetően a gyulaiak a mérkőzés végére faragtak kicsit a hátrányukból, így a végeredmény nem tükrözi hűen a különbséget.

 

NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt bajnokság – 12. forduló

Balogh Imsi spcs. – 200 néző

Hódmezővásárhelyi LKC – Gyulai SE 31-23 (16-7)

Játékvezetők: Bálint T., Szarvas T.
Versenybíró: Dzsipoff Károly
HLKC: Komáromi – Kránitz 2, Tószegi 4, Vuletic 7, Sebők 4, Kónya 2, Sebestény 5, Cs: Áncsán (k), Szabó 1, Becsei 2, Földesi, Klemm 1, Bálint 2, Sajtos 1

 

Gál Adrienn edző: “Összességében meg vagyok elégedve a mérkőzésen látottakkal, bár egy kicsit még idény eleji volt a formánk. Többnyire megfelelő tempóban kézilabdáztunk, voltak kifejezetten jó periódusaink, amihez jó egyéni teljesítmények is párosultak. Nagy előnyünk birtokában a második félidőben több lehetőséget kaptak juniorjaink, akik közül többen is jól szálltak be a meccsbe.”

 

A Junior csapat a tabella éléről várta a találkozót, így jogos volt az elvárás, vagyis a két pont itthon tartása. Ennek megfelelően, a találkozón végig vezetve, magabiztos és nagyarányú győzelmet arattak az első tavaszi mérkőzésen.

NBII Dél-Kelet csoport női junior bajnokság – 12. forduló

Balogh Imsi spcs. – 100 néző

Hódmezővásárhelyi LKC – Gyulai SE 41-22 (20-12)

Játékvezetők: Bálint T., Szarvas T.
HLKC: Áncsán – Besenyi 1, Klemm 7, Földesi 8, Szabó 5, Blaskovics 4, Becsei 8, Cs: Balogh V. (k), Kandó 1, Molnár K. 1, Molnár S., Sajtos 1, Bálint 2, Balog D. 3

Kis Márk edző: “Nagy gólkülönbséggel nyertünk, de így is sok hibát elkövettünk.”

 
 
Forrás: HLKC
 

Olvassa el ezt is!

Elkészült a vásárhelyi Szakrendelő

Elkészült a vásárhelyi Szakrendelő

Február 19-én adják át a kórház rég várt szakrendelőjét, amely a 2005-ben bezárt épületét váltja ki. A véradó is ide került. Képekkel! 
Vetélkedő az olimpia jegyében

Vetélkedő az olimpia jegyében

Angol nyelvű nemzetközi Magyar-Szlovák Szellemi Olimpiai Vetélkedőn a hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola csapata bejutott a döntőbe.
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
Tizedik Kosársuli győzelem

Tizedik Kosársuli győzelem

Régi idők hangulatát idézte a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli. A zsúfolásig telt lelátók előtt remek játékkal legyőzte a Veszprémet.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!