Kultúra, oktatásSzegedi Tudományegyetem keretszám leltár

2012. január 24., kedd
 
Szegedi Tudományegyetem keretszám leltár

A vártnál kicsit jobban alakultak a felvételi keretszámok a Szegedi Tudományegyetem: alapképzésben tavaly 2978, idén 2495 államilag finanszírozott helyet kapott, és újdonságként részösztöndíjas képzésre összesen 1235 hallgatót vehet fel az intézmény – mondja az SZTE oktatási rektorhelyettese.

 

 

 

 

Homoki-Nagy Mária professzor fájlalja, hogy állami támogatást Szeged nem kapott a gazdaságtudományi és az osztatlan jogászképzés területén, valamint a bölcsészet- és a társadalomtudományi területen drasztikusan csökkent az ilyen keretszám. Az érintett karokon ösztöndíjakkal, a tanulmányi kiadások mérséklésével várják az önköltséges helyekre jelentkezőket. Mesterszakokon a tavalyi 1246-hoz képest 1728 állami ösztöndíjassal számolhat az SZTE.

Az oktatási államtitkárság nem szakokra, hanem képzési területekre és részterületekre lebontva határozta meg az állami ösztöndíjasok számát. Az egyetemi szenátusokra marad a döntés: melyik szakra hány hallgatót vesznek fel.

 

A Szegedi Tudományegyetemen alapképzésben a 13 terület többségében (7) a tavalyihoz képest nőtt az államilag finanszírozott helyekre felvehető diákok száma. Így az agráron (a 15 részösztöndíjassal együtt) 135, az informatikán (a 330 részösztöndíjassal) 600, a jogi és igazgatási szakokon 90, a műszakiak közt (a 190 részösztöndíjassal) 440, az orvos és egészségtudományi szakokon 230, a sporttudományban 30, a természettudományi területen (a 700 részösztöndíjassal) 1600 a rendelkezésre álló keret. A legnagyobb arányú – 2,12 százalékos – támogatási növekedést az informatika könyvelheti el, a sporttudomány duplázott, míg a természettudományi keretszám 1,85 százalékkal nőtt.

– Remélem, hogy a továbbtanulók a tavalyinál nagyobb számban jelentkeznek az állam által támogatott helyekre! Kíváncsian várom, mennyire lesz népszerű a részösztöndíjas képzés. Erre gondolva a stratégiaváltás lehetőségét is a fiatalok figyelmébe ajánlom, mert például az itteni állami támogatottságú, illetve részösztöndíjas helyek egy részéről is megcélozható majd néhány olyan szak mesterképzése, amelynek alapszakján most kevesebb vagy nincs állami ösztöndíjas hely – kommentálja az állami támogatottságú keretszámok nyilvánosságra hozatalát az SZTE oktatási rektorhelyettese, Homoki-Nagy Mária.


Egyetlen szakcsoportban – művészet – maradt az SZTE múlt évi 60 állami támogatottságú helye. 4 területen viszont csökkent az SZTE-szám: a bölcsészettudományi szakokon összesen 270 (a tavalyi 67 százaléka), művészetközvetítésben 60, pedagógusképzésben 175 (a múlt évi 82 százaléka), a társadalomtudományokban 80 diák (a tavalyi 39 százaléka) tanulását támogatja ösztöndíjjal az állam. A legdrasztikusabb változás, hogy egy területen, a gazdaságtudományi képzésben a tavalyi 201 helyett nulla az állami támogatottságú keretszám.


Az egységes osztatlan képzésből az SZTE orvos és egészségtudományi szakjain a tavalyi 325-ről 380-ra nőtt az állami támogatottságú helyek száma. Míg a jogász szakon a tavalyi 85 helyett most egyetlen állami ösztöndíjat sem kapott az SZTE.

– Annak, hogy egyetemünk gazdasági karán nem támogat hallgatókat az állam, az az egyik magyarázata, hogy a szűkített forrást és keretet olyan szakokra juttatták, amelyek az SZTE-n nem indulnak. A csak önköltséges szakok iránt érdeklődők figyelmébe ajánlom a diákhitel új formáját, amelyet csak e díj kifizetésére lehet majd fölhasználni. Érdemes e lehetőséget is fontolóra venni, mert a szegedi egyetem jogász és gazdaságtudományi, vagy épp bölcsészettudományi és társadalomtudományi szakjainak elvégzése is jó befektetés, a tanulmányokat záró diploma értékes a munkaerőpiacon. Ugyanakkor az egyetem és a karok vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy könnyítsen a hallgatók helyzetén. A tehetséges diákok számára új ösztöndíjakat alapítunk és több új kezdeményezéssel is igyekszünk csökkenteni a képzés költségein – hangsúlyozza Homoki-Nagy Mária.

Az SZTE oktatási rektorhelyettes példaként említi, hogy a gazdaságtudományi kar a partnereivel máris negyven gólya számára ajánlja az önköltségi díj mértékéhez igazodó ösztöndíjat. Lesz tehetségalapú és vállalati támogatottságú ösztöndíj is. E szám szeptemberig várhatóan tovább nő, illetve az állam és jogtudományi karnak is lesznek ösztöndíjai. A képzés költségeinek csökkentése érdekében a következő tanévtől az SZTE az eddiginél több elektronikus tankönyvet, jegyzetet ad ki a diákoknak, illetve növeli a kollégiumi férőhelyek számát.


Felsőfokú szakképzésben 340 az állami támogatottságú létszám a szegedi egyetemen. Vidék-magyarország legnépszerűbb universitásán az oktatás magas minőségének elismerése, hogy mesterképzésben az államilag finanszírozott helyekre felvehető hallgatók száma nőtt a múlt évi 1246-ról most 1728-ra.

– Az ország bármely felsőoktatási intézményéből érdemes az alapképzés befejezését követően a szegedi egyetem mesterképzéseire jelentkezni és diplomát szerezni – hangsúlyozza az SZTE oktatási rektorhelyettese. E téren a legnagyobb ugrást a műszaki területen tapasztalni, ahol tavaly nem, de idén szeptembertől 50 hallgató folytathatja tanulmányait. A további 9 képzési területen is tekintélyes a felvehetők száma: agráron 32, bölcsészettudományin 292, gazdaságtudományin 140, informatikán 160, jogi és igazgatási képzési területen 50, művészeti képzésben 14, pedagógusképzésben 530, társadalomtudományi területen 140, míg természettudományokban 320 mesterképzésre jelentkezőt vár Szeged.
A rektorhelyettes hangsúlyozza: a képzés minősége és az alacsonyabb szegedi megélhetési költségek miatt a hallgatóknak még mindig érdemesebb a Szegedi Tudományegyetemre jelentkezniük, akár részösztöndíjas vagy önköltséges képzésre is, mint Budapestre államilag finanszírozott helyre.

 
 
Forrás: SZTE sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Elfogadták Hódmezővásárhely idei költségvetését

Elfogadták Hódmezővásárhely idei költségvetését

A város működési bevételeiből fedezi működési kiadásait, az ingatlanértékesítésből származó összeget teljes egészében fejlesztésre fordítják.
Szabó Zsolt posztumusz díszpolgári címe

Szabó Zsolt posztumusz díszpolgári címe

A döntést a közgyűlés minden tagja támogatta, beleértve a kormánypárti képviselőket is. 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem

A Kosársulinak nem jött össze a győzelem

Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei

Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei

Makón, a Hagymaházban rendezték meg a XXXV. Országos Táncművészeti Fesztivál regionális elődöntőjét,a melyen a Stars Of Hope Táncstúdió is versenyzett.
 

És ezt már olvasta?

Újabb szerződés a vásárhelyi zsinagógával kapcsolatban
Újabb szerződés a vásárhelyi zsinagógával kapcsolatban 10 százalék tulajdonrész után 50 évre ingyenes haszonélvezeti jogot kapott a MAZSIHISZ a zsinagóga épületegyüttesére.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 8. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez
Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez Az AI-támogatott egyedi szoftverfejlesztés a fenntartható fejlődés egyik legbiztonságosabb útja. Olyan rendszert eredményez, amely a jövőbeni növekedés digitális alapjait.
 
A kollektív védelem megerősítése a cél
A kollektív védelem megerősítése a cél Előretolt nemzetközi harccsoport részeként olasz és horvát kontingens váltása érkezett a vásárhelyi laktanyába.
 
Wi-fi a Szabadság téren
Wi-fi a Szabadság téren Régi lakossági kívánság teljesült.
 
Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben
Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben Az ajánlóíveket február 21-én reggel 8 órától lehetett átvenni, és az aláírásgyűjtés folyamatosan zajlik március 6-áig.
 
Ismét a Klímanócskák...
Ismét a Klímanócskák... Az Iskolakertekért Alapítvány Iskolakert-fejlesztési Programjának élvonalában kettős győzelmet aratott a Klímanócskák program.