KözéletSúlyos baleset volt a 47-es úton

2010. december 3., péntek
 
Súlyos baleset volt a 47-es úton

Az ütközés erejére jellemző, hogy az álló busz elejét a szalagkorlát tartotta meg attól, hogy a lecsússzon a Tisza árterébe.

 

A 47-es úton Hódmezővásárhely irányából egy nagysebességgel haladó Opel az algyői híd előtt alig 100 méterre a vizes úton megcsúszott, majd a szalagkorlátnak ütközött, ahonnan a szemközti sávban éppen akkor érkező, de már állóra fékező menetrendszerinti Tisza Volán busszal frontálisan  ütközött. Az ütközés erejére jellemző, hogy az  álló busz elejét a szalagkorlát tartotta meg attól, hogy a lecsússzon a Tisza árterébe. A felismerhetetlenségig összeroncsolódott Opel az ütközés pillanatában kigyulladt, Az égő roncsról a tűz átterjedt a busz elejére. A személygépkocsi vezetője és a busz két utasa életét vesztette, további 1 életveszélyes, 3 súlyos és 10 könnyű sérült van. A buszon ülő szemtanúk szerint a szegedi vasútállomásról induló 11óra 30 perces járat utasai nagy részt az egyetemről hazafelé tartó, illetve idősebb utasok voltak. Minden ülőhely foglalt volt, valamint a busz teljes első részén álltak utasok. Az egyenletes tempóban haladó autóbusz az Algyői hidat éppen elhagyta, amikor a vezető fékezésbe kezdett, majd az utasok hatalmas csattanást hallottak és lökést éreztek. Ezt követően kisebb pánik volt és mindenki igyekezett elhagyni a járművet. A kimenekülés a szalagkorlát miatt nehézkes volt, ezért kívülről poroltó készülékkel betörték a busz jobboldali hátsó ablakát, hogy azon keresztül is elhagyhassák az utasok. Mint arról az egyik buszon ülő szemtanú portálunknak beszámolt   körülbelül tíz perccel a baleset után érkeztek meg a szegedi tűzoltók és a mentők. A mentősök minden utast megvizsgáltak és ellátták a könnyű sérülteket. A szerencsésebbek az ütközéskor a busz ülésének, kapaszkodóinak verődtek, zúzódások, véraláfutások keletkeztek, de volt akinek az orra vérzett.  A helyszíni beszámolók szerint a balesetet az okozhatta, hogy a belső sávban előzésben lévő nagy sebességgel haladó Opel, az híd előtt nem tudott a külső sávba besorolni, és a vizes úton megcsúszott.   

 

Olvassa el ezt is!

A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

Május 7-én este hazai pályán kezdte az NB I/B Zöld csoport 9. helyéért zajló párharcot a Vásárhelyi Kosársuli.
Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

A Nemzeti Választási Bizottság által kiszabott büntetést, amelyet a Kúria is jóváhagyott, most az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.