A rossz idő miatt egy hét csúszással, április 14-én került sor Hódmezővásárhelyen, a IV. Centrum Streetballra. Az időjárás most sem fogadta kegyeibe a roham tempóban népszerűsödő sportág híveit, azonban az esős idő ellenére is 21 csapat nevezett a megye legnagyobb streetball fesztiváljára a Hódtói Sportcentrumban. A vásárhelyiek mellett Mindszent, Szentes, Szegvár, Algyő állított ki csapatokat.
Az alapszakaszból és a középdöntőből is 2 győzelmet kellett mindenkinek megszereznie, hogy továbbjuthasson. Az elődöntőbe pedig már természetesen egyenes kiesésben folytatódtak a mérkőzések.
Közben 3 pontos dobó verseny volt, amelyre 16 nevező volt. A versenyt egy helyi kosaras – Hajdú Balázs nyerte.
A középdöntők után, az elődöntőbe 4 csapat került be: Rakklok, North Street, Dubi Team és a Hopszi és Kobaka csapata. A döntőbe végül a Hopszi és Kobaka csapata és a Dubi Team jutott be. A bronzmérkőzést a Rakklok játszotta a North Street csapata ellen. Látványos és felfokozott hangulat övezte a meccset, amelyre sokan voltak kíváncsiak.
A döntőben két vásárhelyi csapat játszott a IV. Centrum Streetball aranyéremért. Fordulatos, helyenként feszült mérkőzést láthattunk.
A vásárhelyi Fekete István a raphirek.hu gazdája, kitűnő és lelkes szervező munkájának köszönhetően nem csak a technikai lebonyolítás volt gördülékeny, de még szerény vendéglátásban is részük volt a csapatoknak. A dobogós helyezést elértek az érmek mellé pedig étkezési utalványt is kaptak.
A torna végén a a három helyezett mellett a meghirdetett különdíjakat is átadták.
Helyezettek:
I.hely: Hopszi és Kobaka – Pap Ádám és Hajdú Balázs
II.hely: Dubi Team – Dobos Viktor és Hajdú Balázs
III. hely: North Street – Farkas Sándor és Pataki René
Különdíjasok:
Legértékesebb játékos: Pap Ádám
Fair Play díj: Dobos Viktor
Legvagányabb csaj: Bán Kinga
Tripla-Tipró: Hajdú Balázs
A szervezők tájékoztatása szerint júliusban újabb streetball bajnokságra kerül sor.