SportSportol a nemzet - Vásárhelyi nyitány

2014. szeptember 5., péntek
 
Sportol a nemzet -  Vásárhelyi nyitány

A szeptember 7-én, Hódmezővásárhelyen a Gyarmati Dezső Sportuszodában startoló mozgalom keretében több mint húsz sportág kipróbálására, köztük ismert és hagyományos szakágak mellett különlegességekre nyílik lehetőség.

 

 

 


Július 30-án írta a Vásárhelyi Hírek, hogy Sportol a nemzet néven Kárpát-medencei szabadidős sportmozgalom indul, amelynek a célja, hogy a nemzet minél többet, minél rendszeresebben és minél több sportágat kipróbálva mozogjon.

A program kísérletképpen szeptembertől a három dél-alföldi megyében – Csongrádban, Békésben és Bács-Kiskunban - indul el, a tervek szerint 2015-től pedig Kárpát-medencei szintűvé bővül.

 

Szeptember 7-én, vasárnap 10 órakor a Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszodában indul a mozgalom.

A megnyitón a sportmozgalom fővédnöke Czene Attila a MOB szabadidősportokért felelős alelnöke, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke közös bemelegítést tart, majd elkezdődik a 3 hónapos Sportmozgalom első hivatalos pontgyűjtési lehetősége. A sportolás után pedig megtörténnek az első kártyaleolvasások.

 

És hogy miről is van szó? A „Sportol a Nemzet” egy olyan sportmozgalom, mely szeretné az emberek mindennapi életébe becsempészni a rendszeres sportolást, minimális anyagi ráfordítás mellett. Az, aki részt vesz a mozgalomban és rendelkezik „Sportol a Nemzet”-es plasztik kártyával, óriási kedvezményekben részesül a mozgalomban résztvevő sportpályákon.

 

A Vásárhelyi Hírek oldalán megírtuk, a mozgalom alapját egy honlap biztosítja, amelyen a sportolni vágyók ingyenes regisztrációt követően, egyénileg és családi kategóriában gyűjthetnek pontokat, és versenyezhetnek a nyereményekért.

A honlapon a sportágak kipróbálását eseménynaptár segíti, és a legközelebbi helyszín megtalálását is alkalmazás könnyíti meg a felhasználóknak. A mozgalomhoz csatlakozó sporthelyszínek a pontgyűjtésre megadott időszakokban pedig legalább 50 százalékos kedvezményt biztosítanak a regisztrált felhasználóknak.

 

A Sportmozgalomban résztvevő sportolók minden – heti rendszerességgel végzett - Sportmozgalmi eseményen való részvétel után 1 pontot, regionális sportrendezvényen (pl. futófesztiválok, kerékpártúrák) való részvétel után 2 pontot kapnak. Ezen felül pedig, minden új sportág kipróbálásával 5-5 plusz ponthoz jutnak.

A három hónapos időszak végeztével, 2014 decemberében díjátadó ünnepségre kerül sor, ahol az egyéni és a családi csapatok legjobbjait is megjutalmazzák.

Egyéni versenyzők
1. helyezett: 150.000 Ft értékű vásárlási utalvány
2. helyezett: 100.000 Ft értékű vásárlási utalvány
3. helyezett: 50.000 Ft értékű vásárlási utalvány

Családi csapatok
1. helyezett: 300.000 Ft értékű vásárlási utalvány
2. helyezett: 200.000 Ft értékű vásárlási utalvány
3. helyezett: 100.000 Ft értékű vásárlási utalvány

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi úszósikerek Gyulán

Vásárhelyi úszósikerek Gyulán

A HSÚVC ezúttal kisebb létszámban vett részt az OB-n, azonban a dobogós helyezések számában nincs szégyellni valójuk.
Előttük a világ

Előttük a világ

A kiutazó corvinosok olyan tapasztalatokkal felvértezve érkeznek haza - már amelyikük hazajön egyáltalán -  amivel a vendéglátás minőségét javítjhatják.
Szúnyoggyérítés Vásárhelyen

Szúnyoggyérítés Vásárhelyen

Elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít, de az önkormányzat is végeztet szúnyogírtást, szükség szerint többször is egy szezonban.
A Stars Of Hope újabb országos sikere

A Stars Of Hope újabb országos sikere

Április 20-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Junior Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.