Kultúra, oktatásSport - Semmi sincs veszve

2010. november 11., csütörtök
 
Sport - Semmi sincs veszve

„Kemény ellenfeleket kaptunk, ezért szó sincs arról hogy  a jelenlegi állásunk a játékosokat letörné. A java még hátra van”

 

Mérai Sándor csapatkapitány azt is elmondta: bízik benne, hogy az Országos Bajnokság II. osztály  E csoportjában játszó vásárhelyi vízilabdások a 2011. májusáig hátra lévő hét találkozóján megfordítják a jelenlegi állást.

A múlt hét végén Békéscsabán a bajnokság harmadik fordulójában a Szarvas elleni 10:10 –es döntetlen és a Csabai Öregfiúk ellen 10:5 re elvesztett meccs után a 6. helyen állnak. A csapatkapitány portálunknak elmondta: már az első fordulóban két nagyon erős csapattal, a Szolnokkal és a Szegedi UVTE kerültek össze. A következő fordulóban kiegyenlítettebb ellenfél lesz.

A vízipóló szerelmeseire pezsdítő hétvége vár november 27-én, szombaton, amikor a negyedik fordulóban, a teljes E csoport a vásárhelyi uszodában mérkőzik egymással. A HVSC két ellenfele, a SZTE EHÖK Sport Egyesület és a Szegedi UVTE lesz.   

 

Olvassa el ezt is!

Pünkösdölő a Tájházban

Pünkösdölő a Tájházban

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

A Nemzeti Választási Bizottság által kiszabott büntetést, amelyet a Kúria is jóváhagyott, most az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
Az agrárszakma háromnapos ünnepe

Az agrárszakma háromnapos ünnepe

A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
 
Ütős hétvége a Hódtóiban
Ütős hétvége a Hódtóiban Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.