KözéletSok a nélkülöző vásárhelyi

2014. december 20., szombat
 

„Szomorú volt látni, hogy már egy órával a meghirdetett időpont előtt, hosszú sor várakozott” - hallottuk Dombi-Kiss Lászlótól a Jobbik hódmezővásárhelyi szervezetének elnökétől. „Szomorú volt látni a sok embert, ugyanakkor szívet melengető, hogy tudtunk adni”- tette hozzá.

 

Fotók: VH


Mi pedig azt tegyük hozzá, volt is bőven mit adni, hiszen a Rapcsák András utcai irodájukban hatalmas mennyiségű ruha, játékok, könyvek, tartós élelmiszer adományok várták a rászorulókat.

Az egy héttel előtte meghirdetett felhívásuk nyomán összegyűlt adományokat december 20-án, szombaton délután osztották ki. A felajánlások között két kerékpár is volt, amelynek egyikét egy kislány kapta, aki egy nyolctagú család tagja, és mint kiderült anyagi helyzetük miatt álmodni sem tudtak volna egy ilyen szép kerékpárról, mint amihez most jutott a család.

 

„Megdöbbentő számunkra, hogy milyen sok a nélkülöző vásárhelyi ember. Látni azt, mekkora szükségük van az adományokra.”- hallottuk Molnár Lászlónétól a Jobbik önkormányzati képviselőjétől, aki Dr. Szabó Pállal - a szintén jobbikos önkormányzati képviselővel - részt vett a délutáni adományosztáson.

A 14 órai nyitástól kezdve órákig folyamatosan érkeztek a családok. A gyerekek a játékok, könyvek, a felnőttek a ruhák között válogattak, miközben összeállítottak számukra egy édességből, tartós élelmiszerből álló csomagot.

„Nagyon nagy öröm számunkra, hogy ilyen sokaknak segíthettünk, de már az is látható, hogy sok ruhaféleség és játék megmarad. Ezért úgy döntöttünk, hogy ezeket szeretnénk eljuttatni zentai családoknak. Ennek útját-módját már el is kezdtük szervezni”- mondta Dombi-Kiss László a vásárhelyi Jobbik elnöke.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Elindultak a dózerek

Elindultak a dózerek

A hódmezővásárhelyi Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola régi épülete három éve áll üresen. Az azóta napirenden lévő - érzelmekkel is vegyített -  témáját ma reggeltől a dózerek lezárták. Videóval!
Ide a segítség a legjobb helyre kerül

Ide a segítség a legjobb helyre kerül

Az otthont ugyan nem pótolja, de igazi családias légkört sikerült teremteni a hajléktalanszálló lakóinak december 18-án délben egy kiadós különleges ebéddel.

12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.