KözéletSikerről sikerre

2014. október 23., csütörtök
 
Sikerről sikerre

A választók iránti alázat és az elvégzett munka eredménye, hogy a FIDESZ Hódmezővásárhelyen az országban példa nélküli győzelmet aratott - mondta a választást értékelő sajtótájékoztatóján Hegedűs Zoltán.

 

Fotó: VH

 

Az önkormányzati képviselő úgy vélte több, mint jelzésértékű, hogy 2006 óta ez már a harmadik ciklus, amelyben a város mind a tíz egyéni választókerületében a Fidesz által támogatott képviselőjelöltet szavaztak meg a választópolgárok. „A város lakosságával tartott személyes kapcsolatok és Lázár János intenzív segítsége hozta meg az eredményeket”- hallottuk a képviselőtől.

A helyi eredmények elemzésére térve arról beszélt, hogy a Jobbik erősödése érezhető, de a taktikájuk nem jött be. Sajnálatosnak tartja viszont, hogy Havránek Ferenc nem jutott be a képviselőtestületbe. A kompenzációs listáról bejutott  Kiss Andreával és Nagy Ernővel kapcsolatban elmondta, mindketten voltak már képviselők, akik városért eddig is sokat tettek, biztos így lesz ezután is.

 

"A Fideszben a munka alapú politizálásban hiszünk, azt tartjuk fontosnak, hogy a választópolgárokkal személyes kapcsolatot tartsunk, problémáikon segítsünk. A siker titka, a választók iránti alázat."- folytatta Hegedűs Zoltán.

 

A Vásárhelyi Hírek megkérdezte, készült-e a helyi Fideszben valamilyen elemzés arra vonatkozóan, hogy a szavazáson igen alacsony volt a részvétel. Hegedűs Zoltán elmondta, erről nem volt szó, de személy szerin úgy véli, a tavaszi két választás: az országgyűlési és az EP képviselő választás után az októberi harmadik választásra elfáradtak az emberek. Ezért is jó hogy ezután csak egymást követő években lesz választás, hiszen most már nem 4, hanem 5 évre szóló mandátumot szereztek az önkormányzati képviselők.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Idén is megvan a válogatottság

Idén is megvan a válogatottság

Dorogon idén megismétlődött a Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub és az Algyői Sportkör versenyzője, Zsarkó Dániel Péter eredménye. Ott lesz az EB-n.
Visszalépett Kendi Imre

Visszalépett Kendi Imre

Ennek nincs köze a cégei felszámolási ügyeihez és a követeléskezelő személye elleni kampányához. Indoka szerint a munkája nagyon gyakran szólítja külföldre.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.