SportSikeresen rajtolt el a Vásárhelyi Kosársuli

2020. október 10., szombat
 
Sikeresen rajtolt el a Vásárhelyi Kosársuli

Az NB I/B Zöld csoportjának első meccsét játszotta Tóth Tamás együttese, a Hódtói közönsége pedig győzelemnek örülhetett hét hónap szünet után.

 

 

 

 



212 nap: ennyi telt el a legutóbbi Vásárhelyi Kosársuli-tétmeccs óta, ha a Békés U23 elleni, múlt hétvégi Hepp Kupa-továbbjutást nem számítjuk. A koronavírus-járvány közepette elrajtolhatott a hazai kosárlabdaélet, így az NB I/B Zöld csoportja is, csapatunk pedig az első forduló szabadnapja után a DEAC U23-at fogadta bajnoki nyitányként.

 

Tóth Tamás együttese kissé átalakult nyáron, ám a 12 játékos összhangban egyáltalán nem mutatta, hogy bármi változott volna a 2020 eleji formához képest - ott folytattuk, ahol abbahagytuk, és szerencsére közönségünk is láthatta a győzelmet. A debreceni csapat (amelyben ott volt a jelenleg sérüléssel küzdő, nyáron a Kosársulitól átigazoló Ságodi Róbert is) az első perctől kezdve nem tudta felvenni a ritmust a gyors és agresszív vásárhelyi játékkal: Molnár Bence kettesével indítottunk a szezont, majd Varga Ákos és Bálint Erik pontjainak köszönhetően villámgyorsan tíz ponttal mentünk (13-3 két és fél percnyi játék után). Az első negyedben nem változott a játék képe, a jól lepattanózó Kosársuli megtartotta az előnyt (25-18).

 

A második negyedben mindkét fél szorított a védekezésen, Pollák triplájánál négy pontra zárkózott a DEAC, ám a fegyelem egy pillanatra sem lankadt, okos labdaszerzésekkel és pontos befejezésekkel maradt a fór. Hiába kért időt 36-29-nél Jesper Gustavsson, a debreceniek újdonsült svéd vezetőedzője, Rostás Imre kettesei tovább nyitották az ollót, az előző idényben is feltűnő látványos asszisztok repítették a csapatot - főleg Molnártól és a csapatkapitány Vuk Pavlovictól. A pihenőre 43-34-es vásárhelyi vezetéssel vonultak a csapatok.


A szünet után kissé az öltözőben ragadt a DEAC, és előbb Bálint percei következtek, majd a második félidőre beálló Varga Zalán hármasánál tizenöt pontnyi különbséget mutatott az eredményjelző (55-40). A játék minden elemében felülmúlta a Kosársuli a vendégeket, így a negyed vége előtt nem sokkal már hússzal vezettünk. 


Az utolsó játékrész az élete első felnőtt bajnokiját játszó Kozma Péter hármasával indult (a másik két fiatal, a szintén debütáló Megyesi Dániel, valamint Bodócsi Benjámin is bátor játékkal hálálta meg a bizalmat), ezt követően rotálni kezdte csapatát Tóth Tamás, aminek köszönhetően picit kozmetikázni tudott az eredményen a Pollák és Kovács vezette DEAC. A meccs vége kisebb kosáresővel zárult, a Kosársulihoz egy szezon után visszatérő Béres Nándor állította be a vásárhelyi pontszámot (86), amihez 72 debreceni társult. Soha rosszabb kezdést!

 

NB I/B Zöld csoport, 2. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli-DEAC U23 86-72 (25-18, 18-16, 25-16, 18-22)

Hódtói Sportcsarnok, 250 néző. Vezette: Gaál, Földi, Nagy-Pál

 

Kosársuli: MOLNÁR 12, Varga Á. 17/3, Béres 6/3, BÁLINT 13/3, Perák 4

Csere: Rostás 10, Pavlovic 6, Bodócsi 3/3, Varga Z. 6/6, Kozma 3/3, Megyesi 2

Vezetőedző: Tóth Tamás

 

DEAC: Kovács 18/6, POLLÁK 22/6, Balázsi 7/6, Csikai 2, Fábián 8

Csere: Sólyom 4, Kurucz 3/3, Batbaatar 8/6 

Vezetőedző: Jesper Gustavsson

 

Tóth Tamás: „Nyolc hónap után felemelő érzés ismét játszani, főleg nyerni is! Egy tehetséges, szervezett társaságra erőltettük rá az akaratunkat. Külön öröm számomra, hogy mind a tizenkét játékosom dobott kosarat, és kivette a részét a közösből. Gratulálok mindkét csapatnak, jövő héten újabb két fontos bajnoki vár ránk!”

 

A Vásárhelyi Kosársuli-DEAC U23 mérkőzést hétfőn 19 órakor a Vásárhelyi Televízió teljes egészében közvetíti!

 
 
Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Jelentős változások a Tornyai Múzeum háza táján

Jelentős változások a Tornyai Múzeum háza táján

Többen is távoznak az intézményből. Az igazgató is beadta a felmondását, amit az önkormányzat elfogadott. Több intézmény összevonása is elképzelhető.
Frissdiplomások esélyei

Frissdiplomások esélyei

A megkérdezettek nagy része egy ígéretes munkáért hajlandó lenne elköltözni: többségük inkább külföldre menne, kicsit kevesebben az országon belül költöznének.
A magányosság csábítása

A magányosság csábítása

A facebook-on megkérdezett 10 vásárhelyi nőből 3 nem fél a magányosságtól. Az egyedülállók száma emelkedik, 2021-re pedig világszerte 20 százalékkal nő majd az egyedül élők száma.

Borotvaélen táncol az Alföldvíz

Borotvaélen táncol az Alföldvíz

A cég forrásbevonás hiányában nem zárja ki a gazdasági ellehetetlenülését. A gondokat tetézi, hogy az alaptőke leszállításáról nem tudtak dönteni a Zrt. közgyűlésén.
 

És ezt már olvasta?

Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 
Már nincs messze az 5. hely
Már nincs messze az 5. hely A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.
 
Lelkes amatőrök, profi cuccok
Lelkes amatőrök, profi cuccok Április 27-én délelőtt a Hódmezővásárhelyi Rádió Klub börzét rendezett, amelyre több, mint 100 kiállító érkezett az ország több pontjáról.