SportSikeres kézilabda tábor nyitány

2012. augusztus 9., csütörtök
 

A hódmezővásárhelyi Koczka Kézisuli első alkalommal megrendezett nyári táborának sikerét jelzi, hogy három U8-as kézilabdázó gyerekcsapat jött össze a bajnoki rajtra.

 

 

 

 

 

 

 

A Július 30-tól augusztus 3-ig tartó táborozásnak a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola sportcsarnoka adott otthont. Öt napig pattogott folyamatosan a labda, főként óvodás korú fiúk és lányok lövéseitől rezgett a háló. A tábor kezdete előtt két héttel minden hely megtelt, ennek köszönhetően nagy létszámú csoporttal tudtak dolgozni a klub edzői. Volt a táborozók között mindszenti és szegedi gyerek is.

Koczka Gergő edző tájékoztatása szerint, a táborozók minden reggel 8-kor érkeztek, délelőtt és délután edzésen vettek részt, megismerkedtek a kézilabdázás alapjaival, illetve tovább bővítették tudásukat. Ebéd után és a délutáni edzés előtt szabadfoglalkozáson vettek részt a gyerekek. Számtalan program színesítette a tábort, többek között előadások, versenyek, disco, közös szurkolás az olimpiai résztvevőknek.

 A nagysikerű tábor megalapozta a klub szezonját, a korosztályos csapatok létszáma megfelelő. A gyerekek nagy erőbedobással készülnek a bajnoki rajtra, amelyben a klub három csapattal szerepel majd: U8-as lány, U8-as fiú és U8-as vegyes csapat.

 

Hozzászólások



Még nem szólt hozzá senki! Legyen Ön az első!


Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólását köszönjük!

A Vásárhelyi Hírek Szerkesztősége lehetőséget biztosít az észrevételek, vélemények közreadására és azok széles körű megismertetésére, egymásért, városunkért.
Az olvasók hozzászólásai nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével.
A szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár illetve reklám tartalmú hozzászólások moderálására!




A rovat további cikkei

Sportolóink legszebbjei

 

Hirdetés

Mielőtt elindul, nézzen rá!

Hőtérkép
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés