KözéletSétánnyá alakul a 45-ös főút

2010. október 2., szombat
 
Sétánnyá alakul a 45-ös főút
A belváros európai uniós, állami, önkormányzati, egyházi és jelentős mértékben magánbefektetői forrásból összesen 9 milliárdos rekonstrukciójának első üteme valósulhat meg.

Október elsején, pénteken mutatták be a város támogatási szerződését, ami azt jelenti, hogy elkezdődhet a Vásárhely belvárosát megújító és árformáló Tornyai  János Kulturális Város-rehabilitációs Program. Az 1 milliárd 108 millió forintos összköltségű beruházás keretében megvalósul a Tornyai János Múzeum, egy új épületrésszel együtt, látogatóbarát és interaktív múzeummá formálása, az Alföldi Galéria, a Görögkeleti templom felújítása és a város központjában lévő, a Kossuth tértől induló dr. Rapcsák András utca, az autóforgalomtól mentes, kulturális tengellyé, sétánnyá alakítása. Ezáltal összefüggő egység jön létre a Petőfi Művelődési Központ, a Tornyai János Múzeum, az Alföldi Galéria, valamint a Polgármesteri Hivatal és a Gingko Sas Hotel épületei között. A belváros európai uniós, állami, önkormányzati, egyházi és jelentős mértékben magánbefektetői forrásból összesen 9 milliárdos rekonstrukciójának első üteme valósulhat meg. A DAOP kiemelt város-rehabilitációs program támogatási szerződése 860 millió forintot  biztosít, ami a munkálatok költségének több mint  kétharmada.
 

Olvassa el ezt is!

Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
Rapcsák András szobráról döntenek

Rapcsák András szobráról döntenek

Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
Útban a világhírnév felé

Útban a világhírnév felé

Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
Kezdődik a szúnyoggyérítés

Kezdődik a szúnyoggyérítés

Az esőt követő felmelegedés felgyorsítja a szúnyogok fejlődését, ezért a következő napokban több helyen kell beavatkozásokat végezni.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.