Kék hírekSavazással fenyegették Lázár János gyermekeit

2013. március 26., kedd
 
Savazással fenyegették Lázár János gyermekeit

A volt rendőr ellen már vádat emeltek, nyáron állítják bíróság elé. A Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekménnyel fenyegetés miatt indított büntetőeljárást a nyugdíjas rendőr ellen, aki a rendvédelmi szervezetek 2011-es demonstrációi idején megfenyegette Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét és egy másik fideszes képviselőt.

 


A vádirat szerint B. Zorán 2011. május 16-án, Tápióbicskén adott fel egy levelet Lázár János, hódmezővásárhelyi polgármesternek címezve. A levél a polgármesteri hivatalba érkezett.

A levélben az állt, hogy a fenyegető savval önti le Lázár János gyerekeinek arcát, illetve levágja a kezeiket, ha a szolgálati nyugdíjról szóló törvényt a parlament elfogadja. Mint ismert, a törvényjavaslatot Lázár János és Balsai István országgyűlési képviselő nyújtotta be.

Úgy tudni, hogy a törvény elfogadása magát a fenyegetőt is hátrányosan érintette, ezért akarta elérni, hogy az országgyűlés a törvényjavaslatot ne fogadja el.

 

A férfi nem csak Lázárt fenyegette meg. Kocsijával többször is megállt Czerván György országgyűlési képviselő, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárának tápiószentmártoni családi háza előtt, illetve telefonon is zaklatta a politikust és feleségét. Az utóbbit megfenyegette, hogy a törvény elfogadásának következményei lesznek. Arra is megpróbálta rávenni, hogy kimenjen vele a főtérre, és rendezzék le ott a dolgot.

 

A Központi Nyomozó Főügyészség még tavaly november 7-én vádat emelt B. Zorán ellen terrorcselekménnyel fenyegetés és zaklatás miatt. A vádlott tagadja, hogy megfenyegette volna a politikusokat. Információk szerint a Szegedi Törvényszék júniusra tűzte ki a tárgyalást.

 

Tavaly júniusban számolt be a Vásárhelyi Hírek arról, hogy az ügyészségi nyomozók elfogták a fenyegetőt, akiről kiderült, hogy egy 50 év körüli nyugdíjas rendőr. A férfi ellen más bűncselekmények miatt is eljárások folynak. A hatóságoknak bizonyítékuk is van a fenyegető ellen, a rendőrség ugyanis egy másik bűnügy miatt éppen házkutatást tartott a férfinál, mikor a számítógépén rábukkantak a Lázár-családot fenyegető levélre.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt mondta: amennyiben valaki a parlament működését oly módon igyekszik befolyásolni, hogy például személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével fenyeget, akkor ez terrorcselekmény bűntettének számít. "Önmagában a terrorcselekménnyel való fenyegetés is egy súlyosnak minősülő bűncselekmény" - tette hozzá a szóvivő.

 
 
Forrás: hir24 - VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi tánccsapat képviseli Magyarországot a VB-n

Vásárhelyi tánccsapat képviseli Magyarországot a VB-n

Fogarassy Judit: A csoport egy része már óvodáskorában kezdte a táncot, odaadó kitartó edzéseik, a tánc szeretet jutatta őket a világbajnoki mezőnybe. Nagy képpel!  
Mindig nálam van a tollam

Mindig nálam van a tollam

Az idei Aranyossy Napok keretében, az évtizedekig rajztanárként és szakfelügyelőként is ismert vásárhelyi képzőművész Szenténé Kálvai Mária alkotásaiból nyílt kiállítás. Képekkel!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 

És ezt már olvasta?

Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.