SportRokonsportágban is sikeresen

2014. március 2., vasárnap
 
Rokonsportágban is sikeresen

Nyolc érmet hozott haza az öt versenyző, köztük Illés Liliána, akit éppen a napokban a Legjobb Utánpótlás-korú Leány Sportoló és Lengyel Alex, akit Jó Tanuló Jó Sportoló címmel tüntettek ki.  

 

(Képünkön Illés Liliána edzés közben)

 

 

Március elsején a Nyílt Harcművészetek Független Rekordjainak Szövetsége Tiszaszigeten rendezte a Kárpát Medence elnevezésű  Nyílt Területi Harcművészeti versenyt. Formagyakorlat, Semi-Light-Contact, Light-Kick,Boksz számokban kiírt meghívásos versenyen a  hódmezővásárhelyi Hwarangdo SE. is részt vett, jóllehet fő profilja a taekwondo, a hapkido.

Benevezésük igen jó döntésnek bizonyult, mert nagyon sikeresen szerepeltek. Összesen 8 érmet hozott haza az öt versenyző, köztük Illés Liliána, akit Hódmezővásárhely önkormányzata éppen a napokban a Legjobb Utánpótlás-korú Leány Sportoló címmel és Lengyel Alex, akit Jó Tanuló Jó Sportoló címmel tüntetett ki.  

 

Eredmények:

Aranyérmesek:

Illés Liliána        Box 

Illés Liliána        Kick-Light

Kiss Dominik       Kick-Light

Kiss Dominik       Light-Contact

Lengyel Alex     Light-Contact

Ezüstérmesek:

Dura Attila         Light-Contact

Dura Attila         Kick-Light

Sztoján Péter   Light-Conact

 

Edző: Balázs Éva Kick-box világbajnok

 

Olvassa el ezt is!

Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy

Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy

A címbeli mondást valószínű mind ismerik azok a diákok, akik a hódmezővásárhelyi Bethlen Gimnázium Megyei Idegen Nyelvi és Országismereti Versenyére jelentkeztek.
Vásárhelyi úszópalánták az Aranyhomok Kupán

Vásárhelyi úszópalánták az Aranyhomok Kupán

12 érmes helyezés. A kecskeméti tapasztalatokat és a kis sportolók fejlődését nyomon követhető részletes értékelést állítottak össze az egyesület edzői.
Már nincs messze az 5. hely

Már nincs messze az 5. hely

A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.
Szúnyoggyérítés Vásárhelyen

Szúnyoggyérítés Vásárhelyen

Elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít, de az önkormányzat is végeztet szúnyogírtást, szükség szerint többször is egy szezonban.
 

És ezt már olvasta?

Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 
Lelkes amatőrök, profi cuccok
Lelkes amatőrök, profi cuccok Április 27-én délelőtt a Hódmezővásárhelyi Rádió Klub börzét rendezett, amelyre több, mint 100 kiállító érkezett az ország több pontjáról.