Kék hírekROADPOL ellenőrzés a megye útjain

2023. november 8., szerda
 
ROADPOL ellenőrzés a megye útjain

A ROADPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) éves ellenőrzési terve alapján Csongrád-Csanád Vármegyében 2023. november 9-ig „Truck & Bus” tehergépjármű és autóbusz ellenőrzésbe kezdett.

 

 

 


 

Az akció során a közúti áru- és személyszállítást végző járművek közlekedésével leginkább érintett útvonalakra és időpontokra fókuszálnak, melynek célja tehergépjárműveknél a belföldi és nemzetközi árufuvarozás szabályainak betartatása, valamint a buszokon szállított személyek és csomagok ellenőrzése.

A ROADPOL Truck & Bus keretében kiemelt figyelmet fordítanak a vezetési- és pihenőidővel, továbbá a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartására, valamint a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét is vizsgálják.

Az országos akció november 12-ig tart.

 
 
Forrás: CSCSMRFK
VH
 

Olvassa el ezt is!

 Felmérik a haderő kijelölt készenléti erőit

Felmérik a haderő kijelölt készenléti erőit

Hódmezővásárhelyen november 7-én délelőtt Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki Novák Katalin köztársasági elnök, jelenlétében megnyitotta a NATO-erőkkel közös gyakorlatot.
A mérkőzés közepén vétett hibák megbosszulták magukat

A mérkőzés közepén vétett hibák megbosszulták magukat

Az NKA Universitas Pécs II. csapatát fogadta a Vásárhelyi Kosársuli. A vereségnek köszönhetően visszacsúszott a 12. helyre a tabellán.
Újabb HFC II vereség - Lemondott Horváth Zoltán

Újabb HFC II vereség - Lemondott Horváth Zoltán

November 3-án a HFC II. otthonában a Balástya nyerte a megyei I. osztály 12. fordulójának nyitómeccsét. Vásárhely 3:0-ra kikapott.
Tovább fejlesztik a Németh László iskola laborját

Tovább fejlesztik a Németh László iskola laborját

A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumban, Általános Iskolában 2014 februárjában adták át a Gyulai Józsefről elnevezett Természettudományos Műhelyt.
 

És ezt már olvasta?

Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 
Már nincs messze az 5. hely
Már nincs messze az 5. hely A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.
 
Lelkes amatőrök, profi cuccok
Lelkes amatőrök, profi cuccok Április 27-én délelőtt a Hódmezővásárhelyi Rádió Klub börzét rendezett, amelyre több, mint 100 kiállító érkezett az ország több pontjáról.