SportRésen kell lenni minden ütközetben

2016. szeptember 27., kedd
 
Résen kell lenni minden ütközetben

A szezonkezdés után úgy tűnik, hogy alaposan átrendeződtek tavalyhoz képest az erőviszonyok az NBI B csoport keleti konferenciájában. 

 

 

 

 

 

 

Két forduló után mindössze két hibátlan együttes várja a folyatatást, igaz hozzájuk még csatlakozhat a Budapesti Honvéd is, ők szerdán játszák le második meccsüket a MAFC ellen. Addig viszont a Vásárhelyi Kosársuli állhat a tabella élén.

 

 

Nem kezdtek valami fényesen az előző év meghatározó együttesei. Az alapszakasz tavalyi bajnoka, a Salgótarján rögtön betlizett a Honvéd otthonában, majd csak egy ponttal voltak jobban az Óbudai Kaszásoknál. Az előző kiírást második helyen záró Békés még ennél is rosszabbul rajtolt: Komáékkal az A csoportból érkező Nyíregyháza, és az NBII-ből feljutó Nagykőrös is kifogott, így lenne mit javítania a viharsarkiaknak. Egyedül a Debrecen hozza az elmúlt években megszokott formáját. Az átalakult szakmai stábbal felálló cívisvárosi alakulat éppen a békésiekkel kibabráló nyíregyháziakat és nagykőrösieket verték meg.

 

Az előző év meglepetés gárdája, a Miskolc is felemás produkcióval rukkolt elő: Drahosék először az Eger ellen sikert jegyezhettek fel, majd a Vásárhelyi Kosársuli által 41 ponttal elpáholt Tiszaújvárossal szemben 2 ponttal alulmaradtak idegenben. A második fordulóból még hátra van a Honvéd-MAFC összecsapás, amiből több dolgot is leszűrhetünk: egyrészt azt, hogy a Honvéd Salgótarján elleni diadala mennyire volt meglepetés; másrészt pedig azt, hogy a tavaly még pofozógép MAFC Óbudai Kaszások elleni mindössze 16 pontos veresége mennyire jelenti azt, hogy erősebb játékerőt képviselnek idén.

 

Üdítő változás, hogy az előző kiírásban képességeihez mérten szerényen teljesítő Vásárhelyi Kosársuli villámrajtot vett. A kispadon új vezetőedző, Utasi Gábor foglalt helyet, amit 89-48-es veresége miatt talán a Tiszaújváros bánt a legjobban az első fordulóban. A nyitómeccs egyik hőse, Varga Zalán nélkül felálló Vas Péterék a második fordulóban lelkierejükről is tanúbizonyságot tettek: Egerben frenetikus utolsó percet produkálva két pontos győzelmet ünnepelhettek. A harmadik fordulóban kiderülhet, hogy mennyire tartós a jó forma. Igaz szerdai Honvéd elleni fellépése miatt lehet fáradtabban lép pályára a MAFC a szeptember 30-án pénteken 18 órakor kezdődő bajnokin a Hódtói Sportcsarnokban.

 

A leírtakból messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le, mivel még csak két kanyar ment le a 2016-17-es idényből, de azt azért elmondhatjuk, hogy egyre kiegyenlítettebbek az erőviszonyok. A bajnoki cím elhódításában így nagy szerepe lesz annak, hogy melyik csapat tud igazán csapatként játszani. Sőt annak is, hogy hol tud valaki igazán extrát nyújtani egy-egy sorsdöntő mérkőzésen. Egy dolog viszont már most biztosnak tűnik, ha valamelyik együttes rajt-cél győzelmet akar aratni, annak igencsak résen kell lennie minden ütközetben.

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megélezett ekevas kiélezett küzdelem

Megélezett ekevas kiélezett küzdelem

Az Országos Szántóversenyen a vásárhelyi Mezőgazdasági Karon tanuló Nánai Attila volt az egyetlen egyetemi hallgató. Szép helyezést ért el.
Érmes szezonkezdés

Érmes szezonkezdés

Sikeres és szakmailag jól megalapozott felkészülésen vannak túl, ezt bizonyították az első országos Újonc és Bambi női és férfi tőrvívó versenyen.
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!