SportRekordszámú játékos az Emlékversenyen

2014. július 14., hétfő
 

2002-ben rendezték először Hódmezővásárhelyen, a néhai polgármesterről, dr. Rapcsák Andrásról elnevezett sakk emlékversenyt. Az idén tizenhárom éves verseny július 13-án vasárnap délelőtt volt a Fekete Sasban.

 

 

 


A névadó nemcsak neves politikus, hanem ponterős csapatjátékos volt, a 64 fekete-fehér mező titkait jól ismerte, s behatóan tanulmányozta a sakk szakirodalmát, székházat alapított, s ha kellett, szponzorálta egyesületét. (Emlékező írásunk a néhai polgármesterről ITT olvasható!)

 

Idén a Dr.Rapcsák András Sakk Emlékversenyen rekordlétszámú nevezés volt. Az eseményt Ádók János, a Pákozdy Sakkegyesület elnökségi tagja, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg. Köszöntötte a verseny megnyitóján résztvevő Rapcsák családot és a résztvevőket, továbbá méltatta a sakkozó-polgármester személyét és kötődését a sakkjátékhoz.

 

A 9 fordulós 2x15 perces játékidejű partikra nemcsak Vásárhelyről, hanem az ország szinte minden részéből érkeztek, összesen 106-an.

Megírtuk, 2012-ben 69, tavaly pedig 75 sakkozó ült asztalhoz. Az idei 106 játékossal elmondhatjuk, hogy a verseny történetében ez volt a legnagyobb létszámú nevezés.

 

Az egésznapos rendezvény magas színvonalát 12 nemzetközi és Fide-mester biztosította. Mellettük 15 lelkes vásárhelyi diáksakkozó is csatasorba állt, közülük a 12 éves Balázs Máté szerepelt a legjobban: 4 pontot szerezve. A verseny lebonyolításában Botka Péter, a Vásárhelyi Pákozdy Ferenc SSE elnöke, és Seres László versenybíró vett részt.

 

Eredmények:


1. Izsák Gyula (Mátyásföldi LTC) 8 pont,

2. Fekete Albert (Kisújszállási SE) 7,

3. Szalai Kornél (ASS-Makói SVSE) 7,

4. Tatár Kiss Szabolcs (Pénzügyőr SE) 7,

5. Csizmadia László (Maróczy SE) 7,

6. Kakuk Sándor (Orosházi SE)

 

Legjobb vásárhelyi (Pákozdy SE) játékos:

1. Ádók János 6 pont,

2. Ábrahám Zoltán 5,5,

3. Tőkés János 5.

 

Legjobb 2005. január 1. után született játékos:

1. Daróczi Donát Soltvadkert (Kossuth L. Ált. Isk.) 4,5 pont,

2. Németh Kristóf Dániel Hmvhely. (Kertvárosi Kat. Ált. Isk.) 3,5,

3. Balázs Benedek Hmvhely. (Szőnyi B. Ref. Ált. Isk.) 3,5.

 
 
VH - Tőkés János
 

Olvassa el ezt is!

Aki ilyent vezet nem gondolkodik más autón

Aki ilyent vezet nem gondolkodik más autón

A mártélyi Citroen hétvégéből a vásárhelyieknek is kijutott, hiszen szombaton délelőtt a szépen karbantartott autókat bárki megcsodálhatta. Sok képpel!
Nagy buli kis helyen

Nagy buli kis helyen

A városrészi napok legkisebb helyszíne versenyén a dobogós helyezett az Új-kishomoki Kavalkád lenne, de megnyerné a legcsaládiasabb buli versenyét is, ha lenne ilyen. Képekkel!
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
A Stars Of Hope újabb országos sikere

A Stars Of Hope újabb országos sikere

Április 20-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Junior Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.