Kultúra, oktatásRakonczai Kitti ismét bizonyított

2016. október 19., szerda
 

Negyvennegyedik alkalommal rendezték meg az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati versenyt. Több mint száz diák vett részt idén is azon a versenyen, amelyen az igényes megszólaláson van a hangsúly.

 

 

 

(Képünkön Rakonczai Kitti és Dr. Lázárné Megyeri Zita a versenyen) 

 

 


A szervezők az előző évekhez hasonlóan nyelvhasználati verseny egyik fontos céljának az olyan készségek fejlesztését tartják, amelyek nem csak az iskolapadban, hanem a későbbiekben, akár majd munkahelyi környezetben, interjúkon, megszólalásaik során hasznosak lehetnek.

 

Ismerve eredményeit, ennek lényegével a vásárhelyi Rakoncai Kitti már évek óta tisztában van. 

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben többször beszámoltunk, a Németh László Gimnázium, Általános Iskola most 12-es diákja évek óta a helyi, illetve országos versenyek díjazottja. 2014-ben például, a Szép magyar beszéd versenyen Kazinczy-érmes lett.

 

Idén indult az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati versenyen, amelyet október 15-16-án rendeztek Sátoraljaújhelyen.

 

A versenyzők minden évben négy téma közül választhatják ki azt, ami hozzájuk a legközelebb áll. A szóbeli mellett írásbeli fordulója is van a versenynek, ahol nyelvtani, nyelvhasználati, stílusbeli kérdéseket oldanak meg a versenyzők. A feladatlapokon a közmondások kitöltésétől kezdve a meghívóíráson át a mondatjelölésig számos kérdésfajta előfordult.

 

A helyezési sorrend megállapítása nélküli versenyben Rakonczai Kitti valamennyi feladatot kitűnően megoldva a legjobbakat megillető elismerést, Sátoraljaújhely város plakettjét, valamint az OTP Bank különdíját kapta. Kitti kategóriájában a 3. legmagasabb pontszámot érte el. Felkészítő tanára, az elmúlt évekhez hasonlóan Dr. Lázárné Megyeri Zita (magyar nyelv és irodalom illetve német nyelv) tanárnő volt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A tabella élén a Vásárhelyi Kosársuli

A tabella élén a Vásárhelyi Kosársuli

A kék-sárgák mind a négy eddigi mérkőzésüket megnyerve a tabella élén állnak. A hétvégén a Békés jön Hódmezővásárhelyre. Interjúval frissítve!
Fáklyás felvonulással emlékezik Hódmezővásárhely 1956-ra

Fáklyás felvonulással emlékezik Hódmezővásárhely 1956-ra

Idén rendhagyó helyszínen, a Bethlen Gábor Református Gimnázium udvarán kezdődnek az ’56-os eseményekre emlékező vásárhelyi programsorozat.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.