Kultúra, oktatásRakonczai Kitti az országos verseny döntőjében

2013. március 13., szerda
 
Rakonczai Kitti az országos verseny döntőjében

Vajon ki mondhatta királyaink közül? Ha fiúörökös nélkül halnék meg, trónomat a magyar király vagy annak örököse foglalhatja el”  Vagy például mi a neve Károly Róbert firenzei mintára veretett pénzének. Ilyen ls hasonló feladatok, sőt még egy esszé megírása is tarkította az idei Savaria országos történelem verseny megyei döntőjét.

 

A képen a tavalyi szombathelyi döntő eredményhirdetése és Rakonczai Kitti

 

Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ által minden évben meghirdetett Savaria országos történelmi verseny, a hazai általános iskolák 7-8 -os és a középiskolák 9. és 10-es tehetséges diákjainak nagy megmérettetése. A két vásárhelyi gimnázium mindhárom korcsoportban dobogós helyezést ért el a Savaria Országos történelem verseny megyei döntőjén.

 

 

9. évfolyamosok megyei versenyében Rakonczai Kitti a Németh László Gimnázium 9. A osztályos tanuló 1. helyezett lett és bejutott döntőbe, ahol a megyék legjobb16 tanulója versenyez majd.

 

Gábor Viktor ugyanezen az évfolyamon 2. helyezést ért el. Mindkét diák felkészítő tanár Huzián Péter.

 

3. helyezett Sütő Dávid lett, a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulója (Felkészítő tanára Dr. Czeglédi Sándor.)

 

6. helyezett Vörös Márk a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulója (Felkészítő tanára Dr. Czeglédi Sándor.)

 

 

A 10. évfolyamosok versenyében Szénási Nikoletta, a Németh László Gimnázium 10. C osztály tanulója holtversenyben a 2. helyen végzett. (Felkészítő tanára Kovács Boglárka)

 

További helyezések:

 

7. helyezett  Mérges Evelin Bethlen Gábor Református Gimnázium (Felkészítő tanára Siposné Kristó Mária.)

 

8. helyezett Márky-Zay Lilla Bethlen Gábor Református Gimnázium (Felkészítő tanára Siposné Kristó Mária.)

 

12. helyezett Petrovics Vanessza Németh László Gimnázium (Felkészítő tanára Kovács Boglárka.)

 

 

 

Az általános iskolák 7-8. évfolyamában a megyei versenyen 2. helyezett lett Lele Kristóf a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulója.

 

A harmadik helyen Pillér Péter Németh László Gimnázium tanulója végzett. (Felkészítő tanára Hatvaniné Böröcz Katalin.

 

További helyezések:

 

7. helyezett Kis Enikő, Németh László Gimnázium

 

 

10. helyezett Menczer Renáta Németh László Gimnázium

 

 

11. helyezett Nagy Ágnes Németh László Gimnázium

 

 

14. helyezett Barna Dániel Bethlen Gábor Református Gimnázium

 

 

Csongrád megyéből az országos döntőbe csak Rakonczai Kitti jutott be. A döntő április 19-én Szombathelyen lesz.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

60 versenyző 47 érmes helyezés

60 versenyző 47 érmes helyezés

A hódmezővásárhelyi Hód Úszó SE őszi – téli alapozásának első eredménye született az elmúlt hétvégén a hagyományos Tavaszváró Nemzetközi Úszóversenyen.
Rögzítették az alaptörvényben a hallgatói szerződést

Rögzítették az alaptörvényben a hallgatói szerződést

A hallgatók a jobb minőség reményében mennek külföldre, ráadásul nem csak a fizetőképesek, hanem a jótanulók is, hiszen nem csak fizetniük kell, hanem ösztöndíjat is kaphatnak.
Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben

Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben

Az ajánlóíveket február 21-én reggel 8 órától lehetett átvenni, és az aláírásgyűjtés folyamatosan zajlik március 6-áig.
Kupa hétvége Vásárhelyen

Kupa hétvége Vásárhelyen

Február második hétvégéjén a Fülöp Mihály Magyar Kupa soron következő fordulóját rendezték a vásárhelyi Vívócentrumban.
 

És ezt már olvasta?

Újabb szerződés a vásárhelyi zsinagógával kapcsolatban
Újabb szerződés a vásárhelyi zsinagógával kapcsolatban 10 százalék tulajdonrész után 50 évre ingyenes haszonélvezeti jogot kapott a MAZSIHISZ a zsinagóga épületegyüttesére.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 8. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez
Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez Az AI-támogatott egyedi szoftverfejlesztés a fenntartható fejlődés egyik legbiztonságosabb útja. Olyan rendszert eredményez, amely a jövőbeni növekedés digitális alapjait.
 
A kollektív védelem megerősítése a cél
A kollektív védelem megerősítése a cél Előretolt nemzetközi harccsoport részeként olasz és horvát kontingens váltása érkezett a vásárhelyi laktanyába.
 
Wi-fi a Szabadság téren
Wi-fi a Szabadság téren Régi lakossági kívánság teljesült.
 
Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei
Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei Makón, a Hagymaházban rendezték meg a XXXV. Országos Táncművészeti Fesztivál regionális elődöntőjét,a melyen a Stars Of Hope Táncstúdió is versenyzett.
 
Szabó Zsolt posztumusz díszpolgári címe
Szabó Zsolt posztumusz díszpolgári címe A döntést a közgyűlés minden tagja támogatta, beleértve a kormánypárti képviselőket is.