Kultúra, oktatásProtestáns iskolatörténeti mozaik Vásárhelyen

2017. december 8., péntek
 
Protestáns iskolatörténeti mozaik Vásárhelyen

Hódmezővásárhelyre érkezett a magyar protestáns neveléstörténetet bemutató interaktív vándorkiállítás.

 

 

 

 

 

 

A reformáció kárpát-medencei történelmi útvonalát bejáró Protestáns Iskolatörténeti Mozaik című tárlat december 8-tól látható a Református Ótemplomban. 

 

A Reformáció Emlékbizottság a Református Tehetséggondozó Alapítvánnyal közösen „Rejtőzködő kincseink” címmel pályázatot hirdetett a kárpát-medencei protestáns felekezeti iskolák számára, hogy bemutathassák intézményük jeles eseményeit, a neves diákok életútját, az egyes települések protestáns értékeit. Az összegyűjtött legjobb munkákat az érdeklődők a Protestáns iskolatörténeti mozaik című vándorkiállítás keretében tekinthetik meg.

 

A Református Tehetséggondozó Alapítvány által megvalósított vándorkiállítás célja, hogy felvillantsa az elmúlt 500 év református magyar iskolakultúrájának legfontosabb intézményeit, személyiségeit, törekvéseit, és bepillantást nyújtson a protestáns iskolák mai életébe.

A készítők 37 molinóval, hét térképpel, néhány régi oktatási segédeszközzel, fotófallal, felpróbálható tógákkal, rajzfilmmel, iskolai kórusok hangfelvételeivel, bemutatkozó filmekkel és modern informatikai megoldásokkal szeretnék a látogatók számára maradandó élménnyé alakítani a tárlatot. A kiállítást december 17-éig tekinthetik meg az érdeklődők Hódmezővásárhelyen, a Református Ótemplomban.

 

 

 

Olvassa el ezt is!

Kik voltunk, kik vagyunk, kivé vagy mivé válhatunk - Musical bemutató a BFMK-ban

Kik voltunk, kik vagyunk, kivé vagy mivé válhatunk - Musical bemutató a BFMK-ban

Az elmúlt évek több nagy sikere után újabb musical színrevitelére vállalkozott a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola. Részletes szereposztással!
Várostörténeti kiállítása lesz Hódmezővásárhelynek

Várostörténeti kiállítása lesz Hódmezővásárhelynek

Új állandó kiállítás nyílik a napokban a Tornyai János Múzeumban. A múzeum raktáraiban őrzött közel 9 ezer darabos gyűjtemény egy része képezheti a kiállítás anyagát.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.