KözéletPolgármester- választás 2012 - Bárkivel együttműködnek a város érdekében

2012. július 30., hétfő
 
Polgármester- választás 2012 - Bárkivel együttműködnek a város érdekében

A várt ajánlószelvény többszörösét kapta Kis Andrea, mondta Botka László, az MSZP Csongrád megyei elnöke hétfőn délután a Fekete Sas különtermében tartott sajtótájékoztatón.

 

 

Fotó: VH

 

 

Botka László kijelentette, Hódmezővásárhelynek változásra van szüksége, ahhoz hogy a város újra dinamikusan fejlődő település legyen, ehhez pedig Kis Andrea felkészültsége, lokálpatriotizmusa és tapasztalata a közéletben, alkalmassá teszi a feladatra.

Mint mondta, az MSZP bárkivel képes harcolni és együttműködni is a város érdekében.

A sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy Kis Andrea, az MSZP jelöltje összegyűjtötte az induláshoz szükséges ajánlószelvényeket.

Kis Andrea elmondta, az MSZP békés, pozitív kampányt folytat, saját programját kívánja megismertetni a választókkal. Tényszerűen be kívánják mutatni, mi történt az elmúlt 22 esztendőben, és mit kell tenni azért, hogy a város újra fejlődési pályára álljon. Elhangzott, az elmúlt két évtizedben 20 százalékkal csökkent Hódmezővásárhely lakossága, ezzel párhuzamosan visszaesett a település gazdasági teljesítménye is.

 

Nagy Ernő az MSZP helyi elnöke elmondta, félelmet tapasztal a városban. Azt mondta, tudomása szerint a városban sokan nem merték leadni az ajánlószelvényeket. Félnek a listáktól, félnek az ellenőrzéstől. Reményét fejezte ki, hogy a szavazófülkében másképpen fognak dönteni.

 

Arra a kérdésre, mennyi ajánlószelvény gyűlt össze, Botka László kitérő választ adott. Azt válaszolta, Kis Andrea a szükséges 760 szelvény többszörösét kapta, baloldali jelöltet soha korábban nem támogattak ennyien Hódmezővásárhelyen. A politikus úgy fogalmazott, nincs azonban értelme "számháborúba bocsátkozni", hiszen a jelöltállítás időszakának végeztével gyakorta az derül ki a pártok nyilatkozataiból, hogy az összegyűjtött ajánlószelvények száma meghaladja a választópolgárok számát.
 
 
VH
 

Hozzászólások

besenyőmiskabácsi 2012. július 31., kedd 00:17:06
Kedves Ambrosia trifida !
No ná, hogy reméljél változást. Aki elégedett és jól érzi magát, valamint érdektelen az elesettekkel szemben az ragaszkodjon az ismert hatalomhoz. Aki meg változást szeretne, az minimum reménykedjen, hogy eljött az idő a változásra. Már amennyit a keret enged ugyebár. Mert a kormány sem azt teszi, amit szeretne tenni, vagy amit tennie kellene.
Ambrosia trifida 2012. július 30., hétfő 20:38:50
A dinamizmus e formája valóban többeknek hátrányos volt, nem tudom reméljek e változást.
besenyőmiskabácsi 2012. július 30., hétfő 20:12:09
Az viszont dicséretes dolog, hogy legalább van már valaki, aki nyíltan is fel meri vállalni, hogy a város vezetése váltható, változtatható. Csak ne akarjon dinamikusan fejlődni, mert abból már van bőven bajunk.
besenyőmiskabácsi 2012. július 30., hétfő 19:53:20
Állítólag eddig is dinamikusan fejlődött a városunk. Pont ennek a dinamikus fejlődésnek isszuk a levét. Jobban örülnék, ha élni lehetne a továbbiakban és nem dinamikusan fejlődni.

Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólását köszönjük!

A Vásárhelyi Hírek Szerkesztősége lehetőséget biztosít az észrevételek, vélemények közreadására és azok széles körű megismertetésére, egymásért, városunkért.
Az olvasók hozzászólásai nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével.
A szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár illetve reklám tartalmú hozzászólások moderálására!




A rovat további cikkei

Hirdetés

Mielőtt elindul, nézzen rá!

Hőtérkép
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés