KözéletParlamenti tennivalókról személyesen

2017. február 16., csütörtök
 
Parlamenti tennivalókról személyesen

Nettó 100 ezer legyen a minimálbér, a nyugdíjminimumot 50 ezer forintra kell emelni, csökkenjenek az energiaárak, további ÁFA csökkentés legyen, valamint alakuljon nyugdíjas parlament.

 

 

Fotók: VH

 

 

Tőszavak, amelyek a ’Biztos megélhetés’ programjának részei és amely a jövő héten kezdődő tavaszi ülésszakon az MSZP frakció fő „csapásiránya” lesz.

Erről beszélt hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján Dr. Tóth Bertalan, az MSZP Parlamenti frakcióvezetője.

Az elbontott Lázár utcai társasház egyik kis szűk és lepusztult irodája után a Rapcsák András utca 52. szám alatti nagy, utcára nyíló üvegportálos helyiség igazán kulturált bázisa lett helyi MSZP -nek. Itt tartották február 16-án Demokrata esték című rendezvényüket, amely előtt  a sajtótájékoztatón a frakcióvezető többek között elmondta, a kormányfőnek jelölt Botka László és az ő programjukban megtalálták a közös hangot, az MSZP egységesen Botka László mögött áll. Kiss Andrea a helyi elnök szerint nincs ez másképpen Vásárhelyen sem.

 

Elhangzott, céljuk hogy a minimálbér nettó 100 ezer forint legyen, de ne úgy hogy nőjenek a vállalkozók terhei. A nyugdíjminimumot 50 ezer forintra kell emelni, és - mint mondta - semmi sem indokolja, hogy ne csökkenjenek az energiaárak. A MSZP harcol a további ÁFA csökkentésért is.

 

A Vásárhelyi Hírek kérdésére, hogy milyen reakció várható, ha a Momentum párttá alakul, Tóth Bertalan elmondta, a kormány leváltásában velük is közös nevezőre juthatnak, de így van ez minden ellenzéki párttal aki ugyanezt akarja, kivéve a Jobbikot, amellyel nem kívánnak együttműködni.

 

Tóth Bertalan arról is beszélt, hogy tisztában vannak azzal, hogy az MSZP-nek nincs akkora médiasúlya, ezért jelentősen növelni fogják a személyes találkozásokat, a lakosság közvetlen megszólítását. A fiatalokat pedig a ma elvárható korszerű interaktív módon szeretnék megszólítani az internetes közösségi oldalakon.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi lánglovagok új paripája

A vásárhelyi lánglovagok új paripája

Négy évvel ezelőtt az elsők között kaptak az új fejlesztésű autóból. Most egy tovább korszerűsített fecskendős kocsival vehetik fel a harcot a tűz ellen. Képekkel és videóval.
Hamar meglett mindkét vásárhelyi lopás tettese

Hamar meglett mindkét vásárhelyi lopás tettese

Mindkét eset tanulságul szolgál a Rendőrség szerint: a besurranásos lopás ellen érdemes védekezni és a vásárlás közben őrizetlenül hagyott értékeinket nem lehet őrizetlenül hagyni. 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.