Kultúra, oktatásOviolimpia környezetvédelemmel

2014. november 21., péntek
 

Tizenöt hódmezővásárhelyi óvoda 8-8 fős nagycsoportosai vágtak bele az idei Oviolimpiába. November 21-én a tizenharmadik éve nagysikerű rendezvényt ismét remek rutinnal bonyolították le a Szent István Általános Iskola tanárai és diáksegítői.

 

 

Fotók: VH

 

 

Idén az Oviolimpiát összekapcsolták a Hódmezővásárhelyen most indult hulladékgazdálkodási programmal, amelynek a lényege, hogy a kommunális hulladék gyűjtésére használható kuka mellé minden magánház két újabb hulladéktároló edényt kap. Az egyikbe a szelektív hulladékot – műanyagot, papírt, fémet és üveget –, a másikba a zöldhulladékot, azaz a levágott gallyakat, füvet lehet gyűjteni. Az országban hasonló módon már sok helyen működik a szelektív hulladékgyűjtés.

 

Vásárhelyen a program jövő nyári indulásáig szemléletváltásra van szükség, a tudatosságot kell erősíteni és ebben nagy segítség jelentenek a gyerekek. Ezért az Oviolimpiát egy kerettörténetbe illesztették, amely szerint a Kerekerdő lakói segítséget kérnek, hogy lakhelyüket megszabadítsák a sok szeméttől. A bölcs hód négy szép szál legényt küld az erdőlakóknak. Kezdődhetett a takarítás.

Történetesen a „négy szép szál legény” az NBI -es Vásárhelyi Kosársuli négy remek játékosa, Kelemen Balázs, Mócsai Milán, Rostás Gábor és Vejinovic Sasa volt. Ők aztán egy kis bemelegítés után alaposan kivették a részüket az óvodások csatájából is.

Öt feladat várt a csapatokra. Kezet, lábat megmozgató, sőt egy kis figyelmet is igénylő izgalmas feladatok voltak. Egy – egy akadálypálya leküzdésekor az óvodás csoportok tagjai egymásnak kiabálva drukkoltak, de az óvonők is versenyt kiabáltak velük. Csoportjuk sikerét kipirult arccal, hatalmas ovációval díjazták. Idén az érmek mellé, nagyon sok játékot és könyvet is kaptak a kis „oviolimpikonok”.

 

Eredmények:


Helyezés csoport 

intézmény

  1.

Snoopy HEÓ Oldalkosár Utcai Tagintézmény
  2. Rózsaszín párduc Kertvárosi Katolikus Óvoda
  3. 101 Kiskutya HEÓ Pál Utcai Telephely
  4. Füles HEÓ Szent István Utcai Telephely
  5. Kisvakond Égbőlpottyant Evangélikus Óvoda
  6. Plutó Szeremlei Sámuel Református Óvoda
  7. Bagoly HEÓ Malom Utcai Telephely
  8. Garfield HEÓ Klauzál Utcai Telephely
  9. Micimackó HEÓ Magvető Utcai Székhelyintézmény
10. Tücsök HEÓ Nádor Utcai Tagintézmény
11. Malacka HEÓ Észak Utcai Telephely
12. Tigris HEÓ Pálffy Utcai Telephely
13. Vizipók Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Ovisuli
14. Donald kacsa HEÓ Tornyai János Utcai Telephely
15. Balu HEÓ Oldalkosár Utcai Telephely
 

Olvassa el ezt is!

Szupernagy családi találkozó

Szupernagy családi találkozó

A zsúfolt tornacsarnok, a finomságoktól roskadozó asztalokkal inkább hasonlított egy szuper nagy családi találkozóra, semmint egy iskolai rendezvényre. Képekkel!
Kettős ünnep jó árakkal, ingyen vetítéssel

Kettős ünnep jó árakkal, ingyen vetítéssel

Hódmezővásárhelyen az Expert Műszaki Raktáráruház Erzsébeti úti üzlete és a Mozaik Mozi közös akciójában VIP belépőt nyerhetnek a moziba. Plusz a fődíj, egy tablet.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 10. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.