Kék hírekÖsszeállt a kép a vásárhelyi gyilkosság minden részletéről

2018. június 7., csütörtök
 
Összeállt a kép a vásárhelyi gyilkosság minden részletéről

Kegyetlenül végeztek az idős házaspárral, majd gázrobbanás előkészítésével és tűz okozásával akarták félrevezetni a hatóságokat. Tervük nem sikerült. Mindkét elkövetőt tíz órán belül elfogták, előzetes letartóztatásba kerültek.

 

 

 

 

 

 

A Vásárhelyi Hírekben többször beszámoltunk a felkavaró ügyről, amelynek újabb részleteiről nyilatkozott a Rendőrség. Ezzel teljes egészében kirajzolódik a tragédia háttere:

 

Nem volt békés a hódmezővásárhelyi Gregus Máté utca egyik háza májusban. Egy 87 éves férfi élt ott 78 éves, mozgásában súlyosan korlátozott feleségével, valamint a lányukkal. Azonban életvitele és alkoholfüggősége miatt A. Andreával (47) akadtak gondok. Az otthoni feszültség tovább nőtt, amikor a nő barátja, B. Gyula (53) is odaköltözött, miután a börtönből szabadult. A szülők megengedték a lányuknak, hogy az ingatlan egyik melléképületében meghúzzák magukat. Az élettársak folyamatos italozása, az ebből fakadó viselkedésük állandó konfliktushelyzetet teremtett a portán.

 

– Tevékenységirányítási központunkba május 25-én 4 óra 53 perckor érkezett bejelentés egy tűzesetről – idézte fel a történteket Rádi Norbert ezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese.

– Egy jól hallhatóan ittas, ám nyugodt női hang egy hódmezővásárhelyi tűzesetet jelentette be, és közölte, hogy idős szülei is az égő házban vannak. Mentő, tűzoltó, rendőr indult a helyszínre, ahol az üszkös, kormos lakótérben két holttestet találtak. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság körzeti megbízottai jelezték, a holttestek nem égtek el. Azokon olyan, élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket, vérnyomokat találtak, ami kizárja, hogy égési sérülések vagy füstmérgezés miatt haltak volna meg. A nyomok idegenkezűségre, erőszakos halálra utalnak.

 

A terepet a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság forró nyomos szolgálata vette át, és a bűnügyi technikusi csapat azonnal megkezdte a helyszíni szemlét. A bizonyítás szempontjából értékelhető nyomokat, anyagmaradványokat akartak rögzíteni a halál feltételezett okainak megerősítése vagy éppen kizárása érdekében.

 

A helyszínen tartózkodott az áldozatok lánya és annak élettársa is, A. Anna Andrea telefonált a 112-es segélyhívó számra. Mindketten erősen ittasak voltak. Helyszíni meghallgatásuk során mindketten többször is ellentmondásokba keveredtek, ezért a körzeti megbízottak előállították őket a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra.

 

– Percről percre feltérképeztük a férfi és nő elmúlt napját, valamint a család tagjainak kapcsolatrendszerét és egymáshoz való viszonyát, életmódjukat – folytatta az ezredes. – Közben a helyszínen talált nyomokból megállapítottuk, hogy az idős férfit a konyhában, hátulról érte több, súlyos szerszámmal okozott ütés, azonnal életét veszthette. Feleségét az ágyában fekve érték a halálos sérülést okozó ütések. Az ingatlanban több olyan eszközt is lefoglaltunk, melyek alkalmasnak bizonyulhatnak ilyen sérülések okozására, szakértő vizsgálja majd, melyik lehetett közülük az elkövetés eszköze.

 

Az adatgyűjtés és a beszerzett bizonyítékok alapján a tűzesettől számított tíz órán belül a zsaruk megállapították, a kettős gyilkosság hátterében az áldozatok lánya és élettársa áll. Több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás A. Anna Andrea és B. Gyula ellen.

 

– A. Anna Andreának hosszabb ideje volt kapcsolata a férfival, aki legutóbbi szabadulását követően a szülői házba költözött – magyarázta a bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes. – Italozó életmódjuk miatt állandóan összetűzésbe kerültek a szülőkkel. Május 24-én este határozták el közösen, hogy bántalmazni fogják őket, megleckéztetik az időseket, hogy többé ne szóljanak bele az életükbe. A. Anna Andrea kicsalta édesapját a konyhába, és az ott elrejtőző B. Gyula hátulról több ütést mért egy szerszámmal a férfi fejére, a sérülés halálosnak bizonyult. Ezt követően hasonlóan rideg kegyetlenséggel végeztek az ágyában fekvő asszonnyal is. A nyilvánvaló halált egy pusztító, robbanás veszélyét is magában hordozó tűzzel kívánták leplezni. Egy gázpalackot megnyitva égő ronggyal okoztak tüzet, arra számítva, hogy az berobban majd, aztán becsukták a bejárati ajtót, és elmentek otthonról.

 

A. Anna Andrea és B. Gyula egész éjjel italoztak, és taxival tértek haza hajnalban. Az volt a tervük, a taxis lesz majd a tanú, hogy ég a házuk. Ám ott minden csendes, nyugodt volt. Az égéshez oxigén kell, és az ajtók bezárásával nem kapott levegőt a tűz. Erre inniuk kellett, és közösen felkerekedtek, hogy megnézzék, mi is lett a szülőkkel. Az ajtó kinyitását követően kapott lángra az izzó parázs. Ekkor, azt gondolván, hogy tervük sikerült, hívták a 112-es segélyhívót.

 

– Egy robbanás során keletkezhettek volna olyan sérülések a nagyobb tűzben megégett holttesteken, melyekről azt lehetett volna feltételezni, a detonáció ereje okozta rombolásban vesztették életüket az áldozatok – magyarázta Rádi Norbert. – Ám ezzel csak időt nyertek volna, hiszen mindkét áldozat koponyáján jellegzetes, szerszám okozta sérülések voltak, melyek nem kerülték volna el az orvos szakértők figyelmét. Ezek nem keletkezhettek egy baleset során, nem egyszerre, s nem kísérteties azonossággal mindkét áldozatnál. Erre a gyanúsítottak nem gondoltak a gyilkosság szerintük tökéletes elrejtésénél.

 

B. Gyula részletes, saját bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomás tett, A. Anna Andrea sem tagadta, hogy jelen volt a halálos bántalmazásoknál. Folyik a vizsgálat, hogy mi történhetett még az emberölés során, illetve azt követően. A bíróság május 27-én elrendelte előzetes letartóztatásukat.        

 
 
Forrás: Zsaru Magazin
VH
 

Olvassa el ezt is!

A járőrök buktatták le

A járőrök buktatták le

Újabb kerékpártolvaj bilincsben. A hódmezővásárhelyi rendőrök egy kerékpárost igazoltattak a belvárosban. 10 perccel korábban lopta a kétkerekűt.
Teljes koncepcióváltás a HFC-nél

Teljes koncepcióváltás a HFC-nél

A kiesést követően minden vidéki játékostól megválik a klub. A mostani megyeegyes csapatra, a HFC II-re fog épülni a hódmezővásárhelyi labdarúgás első csapata. 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
Halálra gázolt egy embert a vonat

Halálra gázolt egy embert a vonat

Vásárhely és Mindszent között a hétfő délelőtti órákban helyre állt a vonatközlekedés. A helyszínelést befejezték.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.