GazdaságOktatási központ nyílik Vásárhelyen

2014. július 25., péntek
 
Oktatási központ nyílik Vásárhelyen

A fejlesztés nyomán összesen 30 munkatárs dolgozik majd Hódmezővásárhelyen és az új budapesti képviseleten, és megkezdik a komplex képzési program kidolgozását.

 

 

 

 

Kiskereskedelmi, oktatási központot és új budapesti képviseletet nyitott a Micra-Metripond Kft., amely az online pénztárgépek magyarországi bevezetését követően 33 ezer új típusú kasszát szállított a piacra. A lengyel Comp Csoport tulajdonában lévő hódmezővásárhelyi cég 30 millió forintból hozta létre a most megnyitott hódmezővásárhelyi oktatási központot, ami tíz új munkatárs felvételére adott lehetőséget. A dolgozói létszám a közeljövőben tovább nőhet az online rendszer fejlesztése nyomán.

 

„Stratégiai döntés volt az oktatási központ létrehozása, mert felelős vállalatként nem elégedhetünk meg azzal, hogy rendben leszállítottuk a 33 ezer pénztárgépet.  A rendszer üzemeltetése az ügyfelek számára a mi feladatunk, ezért fordítunk még több energiát a szervizpartnereink továbbképzésére.  Ez az államnak is fontos, mert nem azért hozott létre egy olyan rendszert, amely sok milliárd forinttal növeli az adóbevételeket, hogy az a karbantartás hiánya miatt néhány év múlva összeomoljon.” – mondta Novák Zoltán a megnyitón.  

Az ügyvezető igazgató bejelentette, hogy a Micra-Metripond kezdeményezésére a közeljövőben pénztárgép-forgalmazók, alkatrész-beszállítók és viszonteladók részvételével szakmai szövetség alakul, amelynek az a célja, hogy a javítsa a piac és a kormányzat közötti kommunikációt, és szakmai támogatással, illetve tapasztalatokkal járuljon hozzá a jövőbeni rendelet-előkészítéshez és rendeletalkotáshoz. Novák Zoltán megjegyezte, egy ilyen szakmai szervezet már a kiskereskedelmi online átállás időszakában is segíthetett volna abban, hogy kevesebb konfliktussal járjon a folyamat, és  gyorsabban befejeződjön.  

 

A Micra-Metripond Kft. 1991. óta működik Hódmezővásárhelyen. A cég pénztárgépeket, mérlegeket, árleolvasókat és más, a kiskereskedők munkáját támogató termékeket forgalmaz. A cég árbevétele 2012-ben 326 millió, 2013-ban pedig 721 millió forint volt, mindkét évben nyereség mellett.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Át kell állni a keresett szakmákra

Át kell állni a keresett szakmákra

Jövő ilyenkor már a Nemzetgazdasági Minisztérium fennhatósága alá kerülhet a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző három iskolája.
Vállalkozásoknak minden egy helyen

Vállalkozásoknak minden egy helyen

Ma délelőtt a Lánc utcában megnyílt a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hódmezővásárhelyi képviseleti irodája.
Tűz volt a Nyár utcában

Tűz volt a Nyár utcában

Vásárhelyen a Nyár utcában tűz ütött ki egy 25 négyzetméteres épületben. A tűz a szomszédba is átterjedt.
Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Hihetetlen fordítással nyert a közvetlen rivális Nagykőrös otthonában szombat este a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!