Kultúra, oktatásNyitott Hét a Németh Lászlóban

2015. november 23., hétfő
 
Nyitott Hét a Németh Lászlóban

A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola november 23 -tól 25-ig nyílt tanítási órákkal mutatja be képzési palettáját a továbbtanulás előtt álló diákoknak és szüleiknek.

 

 

 

 

 

Utóbbiaknak érdemes időben és alaposan tájékozódni, sőt érdemes november 26-án délután 5 órától részt venni a tájékoztatón az iskola aulájában.

 

A gimnázium évek óta azon igyekszik, hogy végzett tanulóik közül minél többeket a munkaerőpiac által keresett és ingyenes diplomához segítse. Ehhez viszont szükségesnek tartották a képzési rendszerük belső arányainak módosítását, annak a megváltozott körülményekhez való igazítását. Az eddig is erős emelt szintű nyelvi képzés mellett a matematikai és a természettudományos képzés arányát is növelték az utóbbi 3 évben.

 

Mindenesetre a Németh László Gimnázium képzéséről két adat önmagáért beszél: a végzettek emelt szintű érettségi átlaga évek óta 4.53, a középszintűé 4.31, körül mozog, míg ez utóbbi országos átlaga 3.62.

Ezek pedig az erős felvételi pontszámok kulcsai. Szintén beszédes adat, hogy az elmúlt 5 évben megkétszereződött a sikeres nyelvvizsgát tett diákok száma. Az iskola nyelvi képzésre mindig sokat adott. Az emelt szintű csoportok mellett rendszeresek a német partneriskolák diákcseréi is.

A szülőknek és a felvételiző diákoknak idén is van módjuk tájékozódni a nyelvi képzésről: november 23-án francia nyelvű délutánt, 24-én angol nyelvi délutánt, 25-én pedig német nyelvi délutánt tartanak az iskolában.

 

 Emellett 23-án kézműves és gasztronómiai műhely, játékos vetélkedő és Kollázskiállítás, 24-én játékos vetélkedő amerikai államok megismerésével összekötve, a Rainbow– című szöveg játékos feldolgozása, „Candle light—quiz and games”, és dalszövegértés, daltanulás várja az érdeklődőket. A délután fénypontja az Amerikai foci lesz

A Nyitott Hét zárásaként november 27-én mobil planetáriumi előadásokat tartanak.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Lendületben az úszópalánták

Lendületben az úszópalánták

A Hódmezővásárhelyi Senior Úszó és Vizilabda Club ifjú sportolói 3 év komoly munkájának eredményességét bizonyították 17 éremmel és további tucatnyi értékes helyezéssel. Eredmények!
Ismét gyorsan lehet Szegedre eljutni

Ismét gyorsan lehet Szegedre eljutni

Befejeződött a 47-es út Algyő és Szeged közötti, 7 kilométeres szakaszának felújítása, a nettó 7,8 milliárd forintból megvalósult beruházást pénteken adták át.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.