Házon kívülNyílt nap volt Szegedi Katasztrófavédelmiseknél

2012. november 12., hétfő
 

Félezernél is több diák vett részt november 10-én a Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség nyílt napján, amelyre látványos bemutatókkal készültek a szakemberek.

 

 

 

 

 


A Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség a 62/2011. BM. rendeletben meghatározott, az úgynevezett „passzív lakosságfelkészítés” keretében katasztrófavédelmi nyílt napot szervezett.

 

Ezen a napon minden érdeklődő előtt nyitva állt a kapu, aki bepillantást kért a katasztrófavédelmi szakemberek mindennapjaiba, vagy épp arra volt kíváncsi, hogyan is zajlik az élet egy tűzoltóságon.

 

A rendezvény igazi „célközönségét” persze a Szeged több általános –, illetve középiskolájából idesereglett közel ötszáz diák jelentette, akik egy mozgalmas délelőttöt tölthettek együtt azokkal, akik minden percben készen állnak embertársaik megsegítésére.

A nyílt nap programjában megtekinthetők voltak a készenléti szerek, a technikai eszközök, de dinamikus elemekkel is „kedveskedtek” a közönségnek: műszaki mentési, illetve tűzoltási bemutató keretében volt látható az a tevékenység, melyet közlekedési balesetek felszámolása során kell elvégezni.

 

A Kirendeltségen most került sor azon együttműködési megállapodások aláírására, melyek segítik egyrészt az iskolák katasztrófavédelmi felkészítését, másrészt lehetőséget adnak a diákoknak az 50 órás közösségi szolgálatnak a Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltségen való végrehajtására is.

 

Olvassa el ezt is!

Rapcsák András szobráról döntenek

Rapcsák András szobráról döntenek

Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
Sárgulás a tradíciók jegyében

Sárgulás a tradíciók jegyében

Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
Ütős hétvége a Hódtóiban

Ütős hétvége a Hódtóiban

Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
 
Útban a világhírnév felé
Útban a világhírnév felé Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.