Kultúra, oktatásNők a múltból

2017. március 21., kedd
 
Nők a múltból

A női életet végigkísérő tárgyakból láthatnak válogatást március 22-től a Tornyai János Múzeumba betérők. A változó formavilágú, de örök tartalommal felruházott használati eszközöket felsorakoztató, valamint a lány- és asszonysorsokat korabeli fényképeken keresztül bemutató tárlat május első napjáig látogatható a hódmezővásárhelyi közgyűjteményben.

 

 


 

A bemutatásra kerülő néprajzi tárgyak bepillantást engednek használóik dolgos mindennapjaiba és ünnepélyes pillanataiba, tanúi voltak vágyaiknak, örömeiknek, fájdalmaiknak. Utalnak arra a társadalmi és kulturális közegre, melyben egy-egy vásárhelyi lány felnőtt, majd asszonyként igazgatta családja életét. Habár 1830 és 1930 között e tárgyak formavilága, anyaga, színe sokat változott, mégis megőrizték a női életben betöltött fontos szerepüket.

A kiállítás kurátora Terendi Viktória néprajzkutató-muzeológus.

 

A Nők a múltból című kiállítás megnyitója március 22-én, szerdán 17 órakor lesz a Tornyai János Múzeumban. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Idegmérget szórtak szét Makónál

Idegmérget szórtak szét Makónál

Mivel folyamatosan esett az eső, a kiszóródott porból pedig vízzel érintkezve veszélyes idegméreg lett. Ezért a rendőrség  Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt is értesítette.
Ha időben érkezik a segítség

Ha időben érkezik a segítség

A vásárhelyi tűzoltók az ágyról leesett idős nőt mentettek ki egy Oldalkosár utcai lezárt lakásból. A Kertvárosban egy kétéves kisgyerek maradt egyedül a lakásban.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

Tanulmánykötet jelent meg a napokban Takács Ferenc egykori iparügyi miniszter, földművelésügyi államtitkár, szociáldemokrata politikus életútjáról.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!