Kék hírekNight life Vásárhely

2012. július 15., vasárnap
 
Night life Vásárhely

„Gyere már te barom” ordította egy fiatalember az Andrássy utca kellős közepén, szombaton éjjel negyedtizenkettőkor. Ez a nem túl hízelgő felszólítás húszezer forintjába került. Azonban nem ő volt az egyetlen, akit csendháborításért megbírságoltak.

 

 

(Fotók: VH)


Már régen nem érvényes, vagy legalább is hétvégi estéken nem érvényes az a felszólítás, „üljünk be egy presszóba beszélgetni.” Ugyanis Hódmezővásárhely belvárosában, a presszók, az éjszakai szórakozóhelyek közvetlen közelében, az utcán, netán a járda szélén ülve zajlanak a beszélgetések, méghozzá - rejtély hogy miért – igen intenzív hangerővel. Lányok- fiúk vegyesen szinte egymást kiabálják túl a Rapcsák András, illetve az Andrássy utcában. Erről közvetlen élményt szerezhetett a Vásárhelyi Hírek munkatársa is, amikor meghívást kapott a hétvégi kétnapos fokozott rendőri ellenőrzésre.

 

Szabó Zsolt a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának századosa irányításával a belvárosban élők nyugalmának biztosítása érdekében fokozott ellenőrzést rendelt el valamennyi péntek és szombaton estére Hódmezővásárhely rendőrkapitánya.

A Vásárhelyi Híreknek a százados elmondta megemelt létszámmal vannak jelen, sőt a Csongrádi Rendőrkapitányság kutyás egysége is besegít.

 

A százados nyilatkozatában a „valamennyi hétvégén” szavakon van a hangsúly, mert a lakossági bejelentések alapján nagyon sok fiatal a belváros utcáit tekinti szórakozóhelynek. Erről győződhettünk meg szombaton késő éjjel. Bár Szenti Szabolcs százados a Csongrád Megyei Rendőr – főkapitányság sajtószóvivője szerint az igazi „műsort”, néhány kora hajnalban záró szórakozóhelyről távozó fiatal adja majd.

 

„Engem egyáltalán nem zavar, hogy ennyi rendőr van most errefelé, itt lakom nem messze és ilyenkor látom, hogy sokkal nyugodtabb a környék”, mondja egy 30 év körüli nő, aki barátnőjével éppen egy szórakozóhelyre tart, amikor megállítottuk. „Azért haza már taxival megyünk, de egyébként is volt már hogy a házunkig jött utánam egy részeg fickó”- tette hozzá. Arra a kérdésre hogy ez mikor volt, azt válaszolta, ennek már 10 éve, de a reflexek azóta is működnek benne.

A Kossuth téren két fiataltól kissé provokatívan azt kérdeztük, éjszaka hazafelé tartva ordítozni szoktak-e az utcájukban, amire azt a választ kaptuk: „Ááá dehogy, nagyon is halkan megyek, pláne hogy apám jól le is szokott b***i, ha megérzi rajtam a piaszagot.”

 

„Az alkohol ma is az egyik legnagyobb probléma.” Ezt már a sajtószóvivő mondta. Kezdve a kerékpáros balesetektől a garázdaságig, a csendháborításig, a bűncselekmények 90 százalékáért felelős, tette hozzá. Miközben erről beszél, mintha egy film forgatókönyve lenne, tőlünk néhány méterre egy fél lábára mezítlábas, totál részeg fiatalember végez nagytakarítást az Andrássy utca kirakatüvegein. Meztelen felsőteste és a kirakatok jó fékezőereje miatt sikerült még talpon maradnia. A járőrök igazoltatni szeretnék, de semmilyen irata nincs, és már a nevét sem tudja megmondani. Azért még hősiesen küzd az egyensúlyérzékével, egészen addig, amíg be nem segítik a 2 perc alatt odaérkező rendőrautóba. Mint azt a rendőrök elmondták, be kell vinni a kapitányságra, mert nem tudja igazolni magát, de valószínű ezzel még jót is tesznek vele, hiszen beledőlhet egy kirakatüvegbe, vagy esetleg bűncselekmény áldozata lesz.

Az éjfél után az egyik szórakozóhelyről a másikra tartó hangoskodó, röhögcsélő, vagy éppen vitatkozó fiatalok hangja veri fel időnként a belváros utcáinak nyugalmát. Ezért indokolt a közterület rendjének fenntartása, a belvárosban élők nyugalmának biztosítása érdekében a fokozott ellenőrzés a pénteki és szombati estéken.

Szenti Szabolcs sajtószóvivő szerint az önkormányzat által nyújtott pénzügyi támogatás lehetővé teszi, hogy a túlórázást kompenzálják és ezáltal megemelt létszámban folyamatos jelenlétet biztosítanak a belvárosi szórakozóhelyek környékén. „A polgárőrség és a közterület-felügyelet munkatársainak részvételével a rendőrség célja az erőszakos, garázda jellegű magatartások megelőzése, megszakítása és az elkövetők elfogása. Az akcióban az egyenruhások kiemelten lépnek fel a lakók nyugalmát megzavaró csendháborítókkal, a közterületeken alkoholt fogyasztókkal, illetve rongálókkal szemben” fogalmazott a százados.

 

A július 13-14-i hétvége mérlege is elkészült, ezek szerint összesen 22 fővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot a rendőrök csendháborítás illetve köztisztasági szabálysértés miatt, 4 embert pedig feljelentettek a jegyzőnél közterületi alkoholfogyasztás miatt. Két főt állítottak elő, mivel megtagadták személyazonosságuk igazolását, illetve ellenszegültek a jogszerű rendőri intézkedésnek. Erőszakos, garázda jellegű bűncselekmény nem történt.

 
 
VH
 

Hozzászólások

csík 2012. augusztus 5., vasárnap 15:54:54
Azt elhiszem hogy a belvárosiaknak rossz de a hódtóban élőknek se kutya! Mivel a tesco 0-24-es ezért a bulizók ide járnak italért valamint itt iszák meg a fűtőháznál és a háztömbökkel körülvett játszótéreken. Zajongnak, másnap meg a játszó tele van csikkel, üres üvegekkel és üvegszilánkokkal de ami űbereli az a fekália! Egy hete szedtünk fel egy emberesebb darabot az ormos 5 elől. Ez a gusztustalan!
K 2012. július 29., vasárnap 01:01:23
Amúgy rohadt okos lehetsz "Kelemen",ha elolvastad volna ,nem egy hozzászólásom volt ,úgyhogy nem tudtam melyikre vonatkozik a beugatás ! Egyébként mind a két hozzászólásom igaz ,nem kitaláció !
K 2012. július 29., vasárnap 00:57:27
Akkor gyertek most le arra ,megint "kultúrált " a szórakozás ! Nincs ebben semmi különös ,ugyebár még csak egy óra van !
Kelemen 2012. július 21., szombat 14:34:58
Hát nagy ész nem kell hozzá! Persze hogy a Nyugdíjas lakópark bulikra kérdezi!
K 2012. július 20., péntek 22:14:12
Mármint ,mivel kapcsolatban viccelek ?
Karoly 2012. július 17., kedd 23:21:01
Ez komoly? K ugye csak viccelsz!
K. 2012. július 17., kedd 22:13:04
A Nyugdíjas Lakóparkban (önkormányzati tulajdon )majdnem minden hétvégén lagzi van ,nyitott ajtókkal ,nem hinném ,hogy "ilyen" pihenésre vágynak a kertvárosiak ! A "kedves" vendégek ugyanúgy hangoskodnak ,énekelnek és isznak a Pető Ferenc utcán (közterület !),csak ugyebár ilyenkor más a megítélés !
Aludni szeretnék 2012. július 17., kedd 17:49:07
kimaradt valami: ...de az már csak hab volt a tortán, a folyamatos értelmetlen "zenétől" amúgy sem lehetett aludni.
Aludi szeretnék 2012. július 17., kedd 17:48:13
Én - ha lehetne - még szigorúbban kezelném az ilyesmiket. De nem közvetlenül a fiatalok viselkedését rosszallom, hanem azokét, akik még este 11 után is nyitva tartanak ÉS hangos zajt árasztanak, mert ezek vonzzák a hangoskodó fatalokat.

Megtörtént eset (június 30/július 1 éjszakája): 0 óra 40-kor figyeltem fel, hogy odakinn hangos beszédhangerő fölötti zaj van /legalább 250 méterre volt, mert a magas hangokból nem hallatszott olyan sok/, és legalja 'slágerek' (barbie world meg stb.) mennek. Na de: ekkor volt harmadfokú hőségriadó, a napi Középhőmérséklet volt 28 fok fölött (!!!), tehát ha élve akar az ember maradni, elengedhetetlen éjjel a szellőztetés. Így meg maximálisan ki van szolgáltatva az ember a kisebb zajoknak is, nemhogy a nagyobbaknak. ÉS 3:10-kor még mindig ment ez, továbbá hangos fiatalokat is hallottam nem egyszer, de az már csak hab volt a tortán, a folyamatos értelmetlen "zenétől"

Hőségriadóban sokkalta komolyabban kéne venni a csendháborítást. Vannak, akik ilyenkor is dolgoznak, és az éjszakát (jogosan) arra használnák, hogy pihenjenek, de így meg ugye lehetetlenség ezt megtenni.
K. 2012. július 17., kedd 17:11:08
Amikor a polgármester úrék és a Fidesz vezetői pár éve dorbézoltak a strandon ,akkor miért nem volt rendőri intézkedés ? Többek közt a bejárati lépcsőn is felmentek terepjáróval !
Gondolom ez a "szórakozás" is behallatszott a környező házakba !
Tábornok 2012. július 17., kedd 14:56:06
A bűnűldőzéssel kéne többet foglalkozni,hogy az a rengeteg tolvaj, betőrő, erőszakoló, rabló....ne legyen kint az utcákon és ne tudjon "dolgozni", ez inkább a nagyobb próbléma, erre kellenne több időt és pénzt fordítani! A fiatalok, néha kapcsolódjanak már ki, ha azt természetesen nem vandalizmus, érezzék már magukat jól
A. 2012. július 17., kedd 09:20:35
És igazából azt sem értem, miért kell a belvárosban razziázni, igen nincs rendes szórakozóhely, a zene ha nem jó egyik helyről átmegyünk a másikba, és igen nem lábujjhegyen járva és nem szótlanul. De, akik a belvárosba költöztek tudták, hogy hétvégén ez egy zajos környék, meg amúgy is, már akármilyen ricsajt hall egy két ember már azonnal hívja a rendőröket, az öregek aludni szeretnének, a fiatalok pedig egy héten egyszer legalább rendesen szórakozni. A legnagyobb probléma a tolerancia hiánya. Hódmezővásárhely is arra törekszik, hogy több ember jöjjön ide, töltse itt a szabadidejét, de ki jönne egy olyan helyre ahol, ha a FŐUTCÁRA kiteszi a lábát, már egy hangos szó se hagyhatja el a száját már kapja a bírságot. És én is láttam már nem egy olyan embert, akit jogtalanul büntettek meg. Mondják azt, hogy aki szórakozni akar menjen át Szegedre. Amúgy meg csak gratulálni tudok, hogy majdnem minden rendőrt a belvárosba küldenek. Valamelyik nap egy részeg fazon órákon át énekelgetett az ablakunk alatt, akkor nem volt itt senki. :) A város többi részén annyi a szabálytalankodás. De örülök, hogy a fiatalokat sikerül majd kiszorítani a városból (Y)
Sziasztok Fiatalok! 2012. július 17., kedd 08:27:08
A város tehetetlenül keresi veletek a kapcsolatot de nem találja. Annyi eszük még nem volt, hogy kitalálják hogyan is lehetne elérni benneteket, mert aki belép a városháza kapuján és a dresszkód szerin öltözik, annak rögtön átformálják az agyát is, és elfelejti, hogy ő is volt fiatal. Én úgy vélem a párbeszéd segítene. Akkor elmondhatnátok mit szeretnétek, és talán válaszokat kapnátok.
bence 2012. július 17., kedd 06:03:18
engem is megbírságoltak egyik cimborámmal együtt!csak az a baj hogy mi nem is voltunk hangosak csak véleményem szerint a rendőség így akar pénzhez jutni ami szerintem felháborító!a másik érdekes dolog hogy csak a fiatalokra vannak rászállva a rendőrök(18-25év kb)
Csurga 2012. július 16., hétfő 12:49:31
Elmondanám, hogy a vásárhelyi fiatalok azért lézengnek az utcán, mert nincs egy normális szórakozóhely sem. Van kb a városban 3 hely, ahol lehet pl táncolni, de ezek befogadóképessége összesen alig éri el a 300 főt. Ennél viszont jóval több váráshelyi fiatal szeretne szórakozni. Így vagy úgy, de megtalálják a módját. Erről csakis a körülmények tehetnek, lehet nézegetni a statisztikákat. Még a nagyfokú rendőri jelenlét sem megoldani ezt a gondot. Cirkusz kell a népnek, már az ókorban is tudták. Akkor itt miért nem?
Laci 2012. július 15., vasárnap 18:11:24
Mivel csak az utcán lehet dohányozni ez várható volt.Azért ülnek ki a szórakozó helyek környékére.
sós dénes 2012. július 15., vasárnap 16:48:36
Erre van egy tökéletes magyarázar:nem maradunk bent egy szórakozóhelyen huzamosabb ideig mert az összes vásárhelyi szórakozóhelyről egy dolgot lehet elmondani:értékelhetetlenül rossz
inkább megyünk az utcára mert ezeknél az ittebi helyeknél még az utcán lenni ia jobb-.-“

Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólását köszönjük!

A Vásárhelyi Hírek Szerkesztősége lehetőséget biztosít az észrevételek, vélemények közreadására és azok széles körű megismertetésére, egymásért, városunkért.
Az olvasók hozzászólásai nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével.
A szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár illetve reklám tartalmú hozzászólások moderálására!




A rovat további cikkei

Sportolóink legszebbjei

 

Hirdetés

Mielőtt elindul, nézzen rá!

Hőtérkép
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés