Kultúra, oktatásNézni, látni, láttatni - Eifert János könyvbemutató

2012. május 16., szerda
 
Nézni, látni, láttatni - Eifert János könyvbemutató

„E bonyolultnak tűnő rendszer középpontjában - a fényképezőgép keresőjéből legalábbis úgy tűnik – mindig az ember áll, még akkor is, ha ő maga éppen nem látható.” Talán ez lehet Eifert János fotóművész az Emlékpontban május 15-én tartott közönségtalálkozójának , vagy ha úgy tetszik könyvbemutatójának az esszenciája.

 

Fotók: VH

 

Egy olyan könyvét hozta haza, szülővárosába Hódmezővásárhelyre, amelyből a fényképezés legnemesebb hagyományait ismerhetjük meg. Tankönyvszerű ám mégis több annál, ugyanis nemcsak az iskolai, hanem az autodidakta formában tanulókat is beavatja a fényképezés elméletébe és gyakorlatába, hogy a ,,képírás-képolvasás" gondolkodást és kreativitást igénylő ,,nyelvezetét" magas szinten elsajátíthassák. 40 év tapasztalata sugárzik át a könyv lapjain.

Eifert János a Vásárhelyi Híreknek elmondta, igyekezett enciklopédiaszerű formában összeállítani a fényképezés ismeretanyagát. Mint mondta, mindenképpen hiánypótlónak tekinthető, hiszen például a portréfényképezésről 30 éve jelent meg utoljára könyv.

Eifert János fotóművész Képírás - Fotóakadémia című könyvében mindezt úgy írja le, hogy az elmélet és a gyakorlat kreatív formában kapcsolódjon össze. A kötet bemutatja az analóg- és digitális fotózást, a képfeldolgozást, a képalakítást, a nyomtatást, a nagyítást, az utómunkálatokat, de szó esik benne az önmegvalósítás lehetőségeiről, a képek közzétételéről, a publikációról, a jogi ismeretekről, a szerzői jogokról, s az ezzel kapcsolatos fontos tudnivalókról is. A kötetben pedig tanítványai, kollégái és saját képei illusztrálják a mozdulatlanná váló pillanat művészetének minden ismérvét.

A könyvet lapozva, a képeket nézve pedig sóhajtozhatunk: „ha én így tudnék fotózni…!”   

 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Képírás-képolvasás Eifert Jánossal


 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ütős hétvége a Hódtóiban

Ütős hétvége a Hódtóiban

Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.
Vásárhelyen készült a Budavári Palota vaskapuja

Vásárhelyen készült a Budavári Palota vaskapuja

Szántó Gusztáv díszműkovács családi vállalkozása alkotta újjá a Budavári Palota négy méter széles és nyolc és fél méter magas monumentális vaskapuját.
A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
Indul a buli

Indul a buli

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
 
Útban a világhírnév felé
Útban a világhírnév felé Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.