Kultúra, oktatásNévadó gálaműsor a Fekete Sas báltermében

2010. október 18., hétfő
 
Névadó gálaműsor a Fekete Sas báltermében

 A vezetőség szándéka szerint Vásárhely kulturális életét szeretné erősíteni, a több mint tíz éve működő néptánc együttest is magába foglaló Lányi Lajos Közhasznú Népművészeti Egyesület.

 

 

 

 

 

 

A Fekete Sasban vasárnap délután, az Árendás Néptáncegyüttes gálaműsorán, Lányi Lajosné is ott volt, akinek Bereczki Róbert, az egyesület elnöke ígérte: hagyományőrző munkájukkal hűek lesznek Lányi Lajos nevéhez. A népművészeti egyesületet két éve alapították, majd a 2009-es év a személyi és művészeti koncepció kialakításával telt, amelynek egyik fejezete a gálaműsor volt. Bereczki Róbert azt is kifejtette, a jövőben Vásárhely kulturális életét szeretnék erősíteni. A közel 400 néző fergeteges hangulatú előadást láthatott, amelyen az Árendás mellett, a Péczely Attila Művészetoktatási Intézmény Liszt Ferenc Általános Iskolai csoportjai is felléptek. Az Árendás együttes 12 pár táncosa nagy rutinnal oldotta meg a színpad méreteinek korlátait. A Sasban látott bemutatójuk első része egyébként, Budapesten a Hagyományok Házában novemberben megrendezésre kerülő Néptáncegyüttesek Bemutató Színpada minősítésére készített koreográfia volt. Ennek a sikere mérföldkő lesz az együttes, illetve az egyesület életében.    

 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Gerendáson rendezték meg a VIII. Fehér Kupa és VIII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt.
Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki elcserélt autóját meg nem engedett módon követelte vissza.
Pünkösdölő a Tájházban

Pünkösdölő a Tájházban

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 

És ezt már olvasta?

Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.