KözéletNem volt meglepetés a Fidesz-KDNP jelöltjének neve

2017. december 6., szerda
 
Nem volt meglepetés a Fidesz-KDNP jelöltjének neve

Hegedűs Zoltán az utóbbi hónapokban a különböző rendezvények, a kulturális és gazdasági események, sajtótájékoztatók szinte állandó szereplője volt.  

 

 

Fotó: MTI

 

 


 

A Fidesz-KDNP helyi szervezete ma hivatalosan bejelentette, hogy a jelenlegi alpolgármestert jelöli az elhunyt Almási István városvezetői posztjára a február 25-i időközi önkormányzati választásra.

 

Lázár János, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, a jelölt kiválasztásánál két szempontot vettek figyelembe: a tapasztalatot és a stabilitást. 

A Fekete Sas különtermében ma délután 2 órakor tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, jelenleg 85-90 milliárd forintnyi beruházás van folyamatban a városban, ezek levezényléséhez tapasztalt emberre van szükség. Az új vezetőt másfél évre, 2019 őszéig választják meg, emiatt fontos a város szempontjából a stabilitás is - tette hozzá.

Lázár János elmondta, felmerült, hogy ő legyen a jelölt, de - "legalábbis egyelőre" - nemet mondott erre a felvetésre. Kiemelte, ő 2018-ban az országgyűlési választásokon szeretné elnyerni az emberek bizalmát.

Hozzátette: az ünnepekre való tekintettel január 8-án indítják a kampányt. Reményei szerint személyeskedéstől, acsarkodástól mentes kampányidőszak veszi kezdetét jövőre.

 

Havasi Katalin, a Fidesz, valamint Bálint Gabriella, a KDNP hódmezővásárhelyi szervezetének elnöke elmondta, választmányuk egyhangúlag támogatta Hegedűs Zoltán jelölését.

Havasi Katalin úgy fogalmazott, a jelöltet ugyanazok az értékek - a hűség, a lojalitás, a családhoz, nemzethez, hazához, városhoz való kötődés - jellemzik, mint Almási Istvánt. Fontosnak nevezte, hogy az elkezdett városépítő munka folytatódjon.

 

Bálint Gabriella közölte, Hegedűs Zoltán pártállástól függetlenül mindenkivel együtt tud dolgozni, és elhivatott a közösség iránt.

 

Hegedűs Zoltán elmondta, apja intelmére - aki önkormányzati képviselő volt, Hódmezővásárhely díszpolgára - mindig a tisztesség és a becsületesség vezérleve alapján végezte a munkáját. Még fejlődőbbé, még élhetőbbé szeretné tenni Hódmezővásárhelyt, amelynek jelenleg nincs adóssága, az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból mintegy tízmilliárd forintnyi beruházás van folyamatban, és a Modern városok program révén is lesznek fejlesztések. Közölte, utóbbiak tervezésében, koordinálásában részt vett, azokat folytatni kívánja.

 

Hegedűs Zoltán 1968-ban született Hódmezővásárhelyen. Mérnök, tanár, andragógus képzettséget szerzett, 2008-tól a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ szakmai igazgatóhelyettese, 2013-tól az Eötvös József Szakközépiskola megbízott igazgatója volt.

2006 óta önkormányzati képviselő, 2014 októbere óta alpolgármester. 2006 és 2014 között az önkormányzat pénzügyi és gazdasági bizottságának elnöke volt. Jelenleg ő jár el Almási István helyett megbízott polgármesterként. 2014 óta ő a helyi Fidesz szervezet alelnöke.

 

A február 25-i időközi önkormányzati választásra január 22-ig lehet jelöltet állítani az ajánlóívek benyújtásával. 

 

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Leégett egy családi ház

Leégett egy családi ház

A hódmezővásárhelyi tűzoltókra is szükség volt a családi házban keletkezett tűz oltásához. A ház lakhatatlanná vált, a család a rokonokhoz költözött.
Várostörténeti kiállítása lesz Hódmezővásárhelynek

Várostörténeti kiállítása lesz Hódmezővásárhelynek

Új állandó kiállítás nyílik a napokban a Tornyai János Múzeumban. A múzeum raktáraiban őrzött közel 9 ezer darabos gyűjtemény egy része képezheti a kiállítás anyagát.
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.