KözéletNem versengés, hanem együttműködés kezdődik

2013. július 22., hétfő
 
Nem versengés, hanem együttműködés kezdődik

A Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület már közel 10 éve működő bejelentő rendszerével párhuzamosan a hónap eleje óta aktív a Vidékfejlesztési Minisztérium által „útjára bocsátott” Parlagfű Bejelentő Rendszer (PBR).

 

 

A képen Dr. Juhászné Halász Judit elnök terepszemlén

 

 

Ez a most indult rendszer még hatékonyabb védekezést tesz lehetővé - közölte Fazekas Sándor az informatikai alkalmazás bemutatóján a napokban Budapesten. A vidékfejlesztési miniszter hangsúlyozta: a rendszer működtetése azért fontos a szaktárca számára, mert a parlagfű-pollenektől nagyon sok ember szenved. Az allergiások helyzetét kívánja könnyebbé tenni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által fenntartott elérhetőség, amely meggyorsítja a lakossági bejelentések feldolgozását.

 

Dr. Juhászné Halász Judit a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület (PME) elnöke, a Vásárhelyi Hírek megkeresésére elmondta, a PME már hosszú évek óta fogadja a lakossági bejelentéseket, és továbbítja a hatóságnak.

„A most beindult állami bejelentővonal csak most kezdi a munkát. Hozzánk idén már száznyolcvan bejelentés érkezett. Az viszont egyértelműen kijelenthető, mindkettő a lakosságot szolgálja, tehát nem versengés, hanem együttműködés a jellemző.” mondta Dr. Juhászné.

Megtudtuk, idén Hódmezővásárhelyről még nem volt bejelentés, de Szegedről már öt fertőzött területet jelentettek be.

 

Mindkét bejelentő felületet megnyitva, már első ránézésre is nagy a különbség, hiszen a NÉBIH által működő honlapon regisztráció és több személyes adat megadása szükséges ahhoz, hogy valaki megtehesse a bejelentést. Ugyanakkor a PME bejelentő felülete jóval egyszerűbb.

A Vásárhelyi Hírek ezzel kapcsolatos kérdésére Dr. Juhászné Halász Judit elmondta, a PME bizalmasan kezeli a bejelentők nevét és címét, azokat nem adják ki. A bejelentés tartalma szerint a megfelelő hatóság felé továbbítják, hiszen előfordul, hogy a jószándékú bejelentő elgazosodott területet jelent be, amely más intézkedési kört érint. A most elindult állami bejelentővonalhoz is bizalmas kezelést ígérnek, de mégis, a bejelentő állampolgárnak meg kell adnia nevét és címét a hatóságnak, mondta az elnök, aki példaként megemlítette, a parlagfű ügyek sokszor szomszédvitát jelentenek, ezért a bejelentő személyazonosságának kötelező megadása nyilván visszatartó hatású lesz az állami bejelentéseknél.

 

Mint ismeretes a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület – eddig is igen hatékony bejelentő rendszere és a NÉBIH új honlapján tett bejelentések azonos módon kerülnek feldolgozásra. A PME munkatársai önkéntes, ingyen munkát végeznek. A bejelentővonalak telefon- és internetköltségeit éppen hogy fedezi az állampolgárok adóegyszázalék felajánlása, ami ismereteink szerint évente néhány százezer forint. Az állami bejelentés - több millió forintnyi - dologi és bérköltségét közpénzből fedezik.

 

A PME bejelentő felületet ITT!                                                     A NÉBIH bejelentő felülete ITT!

 
 
Selmeczi Dorottya - B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Itt az SZTE tanévi menetrendje - szénszünettel

Itt az SZTE tanévi menetrendje -...

Nem lesz őszi és tavaszi szünet, viszont idén is lesz szénszünet a Szegedi Tudományegyetem valamennyi karán. Ez...
Digitális átállásra készül a Vásárhelyi Városi Televízió

Digitális átállásra készül a Vásárhelyi...

A Vásárhelyi Televízió július 17-től augusztus 14-ig nyári leállást tart.  Augusztus...
 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Tűzben fogant művészet
Tűzben fogant művészet A Nemzetközi Kerámia Központ nyitott napján megnyílnak a szimpózium művészeinek műtermei, lesz égetési bemutató. Budapestről buszt indítanak az érdeklődők számára.
 
Vereség papírforma szerint
Vereség papírforma szerint Bartók Csaba, a HLKC Felnőtt csapat vezetőedzője: Az esélyesebb és jobb csapat nyert. Az első pillanattól kezdve futottunk az eredmény után. 
 
90 éves Bodó Sándor
90 éves Bodó Sándor Volt gazdálkodó, volt favágó a körtvélyesi állami erdőgazdaságban,1960-tól Csomiépnél helyezkedett el. 1965-től kisiparos volt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2017.37.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2017.37.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Most nem jött össze az érmes helyezés
Most nem jött össze az érmes helyezés A vásárhelyi Márkus Molli idén is kvalifikálta magát az Európa-bajnokságra és számára szenzációsan indult a korcsoportos sakk Európa-bajnokság.
 
Péczely György kiállítása az Emlékpontban
Péczely György kiállítása az Emlékpontban A Tornyai-fióka kiállítása a Péczely család Hódmezővásárhely kulturális életében betöltött szerepére is rávilágít. Képekkel!
 
Szent Gellért Fesztivál Szegeden
Szent Gellért Fesztivál Szegeden

Igazi komolyzenei ritkaságok, fiatal hazai tehetségek, kamara- és katonazenekari koncert, valamint jótékonysági est is szerepel a programban.