Házon kívülNem mehetek el szó nélkül - Bátyai Edina közleménye

2012. december 15., szombat
 
Nem mehetek el szó nélkül - Bátyai Edina közleménye

Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. ügyvezetője leváltása után sajtóközleményt adott ki, melyet eljuttatott a Vásárhelyi Hírekhez is.

 

 

 

 

„Az elmúlt pár napban olyan mértékű szimpátiával szembesült – országos szinten – a Szegedi Szabadtéri Játékok, ami hihetetlenül meglepett. Természetesen tisztában vagyok azzal és helyeslem is, hogy ebből számos támogató megnyilvánulás nem kimondottan a személyem felé irányul, sokkal inkább aggódó figyelem ez a 82 éves fesztivál felé. Úgy érzem, nem mehetek el szó nélkül amellett a szeretettel teli szimpátiaáradat mellett, amely egyrészt személy szerint mélységesen meghatott, másrészt szép visszacsatolásként értelmezem arra nézvést, hogy érdemes volt ennyi munkát fektetni a Szabadtéribe. Az elmúlt napok eseményeit átélni sokkal nehezebb lett volna, ha ezt nem érzem, nem érezzük a kollégákkal. Szeretném megköszönni a fentieket minden ismerősként és ismeretlenként szurkoló támogatónak.

 

Pontosan két hete, december 1-jei állásfoglalásomban úgy fogalmaztam: bízom abban, hogy a kialakult helyzet nem veszélyezteti a Szegedi Szabadtéri Játékok működését. Most, hogy a közgyűlés kimondta a végső döntést, és távozni kényszerülök a fesztivál igazgatói székéből, azt a hűséges közönségbázist szeretném biztosítani, akik az évek során Dóm téri részvételükkel bizalmat szavaztak nekünk, hogy a 2013-as évad az eredeti tervek szerint valósul meg. Az alkotók ugyanolyan harci kedvvel, szakmai elhivatottsággal várják a produkciók színpadi előkészületeit, akárcsak az ezt megelőző évadokban. Jövő nyáron ismét kiváló előadások gazdagítják a Szegedi Szabadtéri Játékok 82 évét, amire együtt leszünk büszkék. Én távolról, a 4000 fős közönség a nézőtérről.”

 

Bátyai Edina, 2012. december 15.

 

Olvassa el ezt is!

Katonai eskű

Katonai eskű

Esküt tettek a vásárhelyi honvédek.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon

Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon

Május 30-án, Hódmezővásárhely adott otthont az idei Suzuki Streetball sorozat második rendezvényének.

12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

Vásárhelyen, az Andrássy úton, a lány az úttal párhuzamos kerékpárúton közlekedett, majd leszállt a rollerről, és át akarta azt tolni.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.