„Nem akarjuk, hogy, a K’Art Építész Stúdió és Hódmezővásárhely Önkormányzata közötti elszámolási vitának, három építőipari vállalkozás áldozatul essen”, jelentette ki Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője.
A követeléskezeléssel foglalkozó cég vezetője ma reggel Hódmezővásárhelyen, a Balogh Imsi Sportaréna bejárata előtt tartott sajtótájékoztatóján, arról beszélt, őszintén örülne, ha a sportszerető vásárhelyiek ismét birtokba vehetnék a K’Art által épített sportcsarnokot, hiszen az azt is jelentené, hogy megoldódnának az elszámolási problémák.
Az ügyvezető elmondása szerint Kendi Imre a K’Art Építész Stúdió Kft. ügyvezetője ugyanis egy év óta, az önkormányzat kifizetéseinek felfüggesztésével indokolja, hogy a cég alvállalkozói nem kapják meg az elvégzett munkájukért járó jogos járandóságukat. Szabó Bálint azt is hozzátette, az ominózus vitás ügyben szereplő 150 millió forinttal szemben, az alvállalkozóknak járó 6 millió forint elenyészőnek tűnik, de jelen gazdasági helyzetben két vásárhelyi és egy csongrádi építőipari kis- és középvállalkozás számára életmentő lenne.
Ha a K'Art továbbra sem fizet, a három cég tönkremegy, ami már a személyi felelősség kérdését is felvetné, mondta a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője, majd kérte a városvezető segítségét:”Felkérem Lázár János polgármester urat, vesse latba érdekérvényesítő képességét, hogy a három vállalkozás ne essen áldozatul” mondta Szabó Bálint, aki megoldásként azt javasolta, hogy a jogerős bíróság döntésnek megfelelő összeg kifizetésekor, az önkormányzat 6 millió forint erejéig kedvezményezettként a három alvállalkozót jelölje meg.
A Vásárhelyi Hírek megkereste a hódmezővásárhelyi önkormányzatot, ahol érdeklődésünkre elmondták: a város segítséget ajánl a K’Art által bajba sodort hódmezővásárhelyi vállalkozásnak.
- Úgy tűnik, nem az önkormányzat az egyetlen, akit a K’Art vélhetően megvezetett. Szabó Bálint mai sajtótájékoztatóján elmondta: a K'Art egy hódmezővásárhelyi vállalkozásnak nem fizeti ki jogos követelését, amely így nem tud teljesíteni két alvállalkozója felé sem. Hódmezővásárhely Önkormányzata az érintett, a K’Art által bajba sodort családi vállalkozások megmentése érdekében segítséget ajánl, és kész megfizetni a K’Art mintegy 6 millió forintos tartozását, amennyiben a vállalkozások a céggel szembeni követelésüket eladják az önkormányzatnak - mondta el kérdéseinkre Göbl Vilmos.
Ennyi jó könyvet „egy rakáson” ritkán láthat! 2012 legjobb könyvei
Medúzát a szobába! A négy darabból álló kollekció a tengerek mélyét varázsolja a térbe
A minap a következő mesterfogásos felhívást találtam a postaládámban: „Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! A rászoruló családok gyermekei a tanév folyamán sokszor csak az iskolában kapnak meleg ételt...”
Itt meg is álltam, mert éreztem, hogy én is rászorulok némi önfegyelemre, mert rászorul a hurok az én idegeimre is, hiszen biztos voltam abban, hogy a továbbiakban azt olvashatom, hogyan és milyen módon segíthetek ezeken a családokon. Hát meg is kaptam a választ a következő sorokban. Befizethetek a megnevezett számlaszámon, de adományomat a polgármesteri pénztárnál is befizethetem. Aláírás: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Önkormányzata. Tokkal-vonóval.
No, álljunk meg egy szóra. Félreértés ne essék. Jómagam is – ami az anyagiakat illeti - egy átlagos hétköznapi életet élő ember vagyok, saját kenyeremet becsületes munkával keresem és soha, egyetlen egyszer életemben nem fordultam semmiféle szociális segélyért, támogatásért. Ennek ellenére, a magam módján mindig is segítettem az úgymond rászorulókat. Hogy mivel? Tisztességes adóval, és egészséges munkaerkölccsel. Mert úgy vélem, ezt kell tennem, ahhoz, hogy egy egészséges társadalomban éljek.
Városunk vezetősége úgy gondolja, hogy segíteni szeretne a rászorulókon. Nosza rajta, tegye meg. Azt hiszem, teljes mértékben kijelenthetem, hogy elöljáróink, a város vezetőségével az élen akár a mellényzsebükbe, akár a farzsebükbe nyúlva ki tudják fizetni azt az összeget, amely erre a nemes célra szükségeltetik. Így aztán, kedves nagyuramék: ne az átlagbért kereső embertől kunyerálják össze ezt az összeget. Legyenek nagyvonalúak és állják a sarat, adományozzanak és szó nélkül segítsék az arra rászorulókat.
Azt most nem szeretném elemezni egyébként sem, hogy mindannyian tudjuk, hogy Hódmezővásárhelyen kik és milyen módon jelentik a hátrányos helyzetűeket. Mert ugye, hogy egyetértünk abban, hogy egy naplopó apának, anyának, ki minden erejével megpróbál nem találni munkát magának természetesen halmozottan hátrányos helyzetű gyermeke van.
Mert egy átlagos szegény magyar családban nem merül fel az, hogy ne legyen legalább napi egyszer meleg étel az asztalon, bármilyen szegénységben is éljen. Ha nincs más, akkor egy meleg köménymagleves, paszuly, krumpli vagy tészta. Na szóval, aki valóban rá lenne szorulva, higgyék el nekem, nem áll be a sorba minden hónapban az önkormányzatnál nagy hanggal segélyért. Ő csak meghúzódik csendben és addig nyújtózik, míg a takarója ér.
Ami pedig a kunyerálást illeti, szintén kiszámított, hiszen a város vezetősége teljes mértékben tudja, hogy markában tartja a város alkalmazottjait, intézmények vezetőit, kiket alkalomadtán ellát egy kis jutalomösszeggel, magyarán megvásárolja őket, így aztán ők a maguk módján az alkalmazottjaikon behajtják az „adományt”. És mindenki jól jár. A város vezetősége aztán főképp. Mert újra megnyerte a város lakosaival szembeni ki nevet a végén játszmát.
És jó lenne, ha sokukban, kik oly önfeledt módon adományoznak - felmerülne a kérdés- hogyha futja drágábbnál drágább ebédkiszállító luxusautókra nagyuraméknak, és amelyek fenntartása havi több millió forintba kerül, akkor gyermekek étkeztetésére miért nem? És hogy vajon valóban erre a nemes célra lesz felhasználva a kisember nagyvonalú adakozása, vagy az önkormányzati tartozások lerovására kell a nagy kalapba a garas?
Mert az egyszeri kisember, az alkalmazott mit is mond magában? Ha nem adok, megjegyeznek, megbélyegeznek...kitaszítanak, elbocsátanak. Az nem számít, hogy ő a maga módján ugyanolyan rászoruló, és be kell neki forintról forintra osztania havi bérét, hogy a következő fizetésig elegendő legyen. Nem, ő nagyvonalúan felajánlja szerény béréből az aránylag „elfogadható” összeget, amit majd ő és a gyermekei nélkülöznek, és mindezt csak azért, hogy nehogy baj legyen. Hát igen, ő a kisember.
Aki tudja, hogy minden porcikája tiltakozik tette ellen, mert meggyőződése, hogy őrajta senki nem segít, ha igazi bajba jut, és lelke mélyén tudja, hogy életét megkeserítik a mindennapok nehézségei, hogy hazudik önmagának azáltal, hogy úgy tünteti fel, mintha minden rendben volna, holott tudja, hogy a valóság teljesen más. A kemény, nehéz valóság az, hogy nem tud kiállni önmagáért, hogy elfogadja, lenyeli és megemészti mindazt a társadalmi szennyet, amit lekényszerítenek a torkán. És megvonja vállát, hogy – ugyan ő egyedül mit tehet ez ellen? Túl kisember ő mindehhez. Hát az, valóban...
Mert akár tetszik, akár nem, a saját szükségleteit nem ismeri és ha megkérdezik tőle, hogy elégedett avagy elégedetlen a sorsával, hát az elégedetlenségéről egy teljes hosszú listát tud előállítani. És mire észbe kap, rájön, hogy majdhogynem szinte mindennel, ami vele történik elégedetlen, de ennek ellenére semmit nem tesz. Nem lépi át saját körét. És nem azért, mert nem tudná, hanem sokkal inkább azért mert nem akarja s ez szerfelett szomorú…
Mert ha nem lenne ilyen és ennyire kishitű, és ha kiállt volna mondjuk az utóbbi tíz évben a maga igazáért, és nem engedte volna elkápráztatni magát a „városfejlesztéssel”, a nagy megvalósításokkal, a pályázati varázselemekként feltüntetett teljesen fölösleges beruházásokkal, amelyekből nyilván nem az ő haszna származott, s ha nem engedte volna, hogy egy békés alföldi paraszti kisvárosból lassan Pripjaty hangulatú város legyen, hogyha hangját hallatta volna akkor, amikor mindezek ellen kellett volna érvelni, akkor talán most nem itt tartana. Akkor talán részese lehetett volna egy igazi városfejlesztésnek. Igazi munkahelyekkel, hasznos építményekkel, jól felépített iskolarendszerrel, valós szakmai tudással rendelkező kórházzal és akkor igazi büszkeség tölthetné el, ha az erre járó látogatóknak kellene városunkat megmutatni.
Bármennyire embertelen hangneműnek hangzanak ezek a gondolatok, én csak próbálok a valóság talaján megmaradni és rávilágítani arra, hogy ennek a hányaveti magatartásnak milyen és mekkora társadalmi következményei lehetnek hosszútávon. Mit kíván a kisember a jövőtől, hogyan képzeli el helyzetét, gyermekei helyzetét néhány év múlva, hogyan és milyen módon kívánkozik teljes, kiegyensúlyozott, nem megjátszott és önmagát önfeledten adó teljes értékű életet élni.
Természetesen egyáltalán nem vagyok ellene az önzetlen segítségnek, az emberközi kapcsolatoknak és az emberbaráti szeretetnek. De az kizárólag csak akkor valós, ha belülről jövő, saját indíttatású és nem holmi polgármester, alpolgármester urak által igen-igen nagymértékben javasolt. És megmaradok ugyanakkor annál a gondolatnál: döntse el mindenki saját maga, hogy nagyvonalúnak akar látszani kisember módjára, avagy egyenes gerinccel, és őszinte igazságérzettel nemet mond némi kishitű városvezetésnek és a maga módján segít mindazokon, kiknek valóban szükségük van rá.
Hódmezővásárhely, 2012. június 19.
Kovács Sándor