Kultúra, oktatásNehezebb lesz megszerezni a kettest

2012. augusztus 20., hétfő
 
Nehezebb lesz megszerezni a kettest

2012 szeptemberétől az eddigi 20 helyett 25 százalék kell a ketteshez a közép- és az emelt szintű érettségin, ezzel évente több tízezer diák érettségije kerül veszélybe.

 

 

 

 

 

 

A 2013-as keresztféléves felvételin – ha a kormány is rábólint az erőforrás-minisztérium tervére – nehezebb lesz többletpontot szerezni, 30 helyett 50 százalékos teljesítmény kell majd hozzá. A változtatás az eddigi eredmények alapján várhatóan legalább két-háromezer diákot érint majd: az Oktatási Hivatal gyorsjelentése szerint a 2012-es érettségin magyarból például 230-300 tanuló teljesítménye volt 50 százalék alatti, ők – ha az idei felvételin egy szakra sem kerültek be – hiába választották a nehezebb vizsgát, jövőre már nem kapnak pluszpontot (az új szabályt először az idei keresztféléves felvételin kell alkalmazni).

Más szabályokon is változtatott az oktatási államtitkárság: 2012 szeptemberétől az eddigi 20 helyett 25 százalék kell a ketteshez a közép- és az emelt szintű érettségin, ezzel évente több tízezer diák érettségije kerül veszélybe. Az Oktatási Hivatal adatai szerint a 2010-ben több mint 45 ezer vizsga eredménye volt 20 és 29 százalék közötti, matematikából például több mint húszezer érettségizőnek volt kevesebb mint 30 pontja.

A szigorításra egyébként a 2011-es érettségi időszak óta számítani lehetett, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár akkor ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a vizsgakövetelmények nagyon alacsonyak, a százalékos eredményt alacsony kulccsal váltják át jegyekre – míg itthon eddig 20 százalék, Európa több országában 50 százalék a kettes alsó küszöbe.

A középszintű érettségin a többi jegy alsó határát nem módosították: a hármas 40, a négyes 60, az ötös pedig 80 százaléktól van meg.

 
 
VH
 

Hozzászólások

pikard 2012. augusztus 21., kedd 00:17:36
na már csak ez hiányzott

Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólását köszönjük!

A Vásárhelyi Hírek Szerkesztősége lehetőséget biztosít az észrevételek, vélemények közreadására és azok széles körű megismertetésére, egymásért, városunkért.
Az olvasók hozzászólásai nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével.
A szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár illetve reklám tartalmú hozzászólások moderálására!




A rovat további cikkei

Sportolóink legszebbjei

 

Hirdetés

Mielőtt elindul, nézzen rá!

Hőtérkép
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés