Sportolóink legszebbjeiNagy Viktória fitness

2013. december 7., szombat
 
Nagy Viktória fitness

A Hód Fitness SE sportolója. "Valaki csak akkor juthat fel a csúcsra, ha egyetlen cél lebeg a szeme előtt: a legjobbnak lenni!"

(A cikkünk 2013 óta nem frissült!)

 

 

 

 

 

Hódmezővásárhelyen lakik szüleivel. Szobáját megosztja kedvenc ékszerteknősével és sok-sok éremmel és serleggel.

 

Szerencséje van Daisy-nek, hogy teknősbékának született, mert nem igazán igényli a gondoskodást. Viki elárulta, nem is lenne sok ideje arra, hogy foglalkozzon - egyébként kedvenc - hobbi állatkájával. Mert bizony minden idejét elviszi a fitness és a tanulás.

 

De ez már kiskora óta így van. „Anyukám biztatott, hogy kezdjek bele, talán hatéves lehettem.”

 

Most 16 éves, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola 10. osztályos tanulója. Félévi bizonyítványában csak két négyes volt. A többi ötös. Nemcsak a tanulás,  fitness is jól megy.

 

„Országos versenyeken 2007 óta mindig a dobogós helyezéseim voltak. Többször voltam magyar bajnok egyéniben és csapatban egyaránt. Az első Európa Bajnokságom 2009-ben volt. 2010-ben a Spanyolországban megrendezett EB-n szereztem meg az első Európa bajnoki címemet, csapatban. A 2011 és 2012-es Európa Bajnokságon egyéniben 1., csapatban 2. helyezést értem el.”

 

Tavaly belekóstolt Testépítő és Fitness versenyzésbe is. A májusában Temesváron megrendezett WBPF Európa Bajnokságon, Junior Fitness kategóriában rögtön szerzett egy 1. helyezést, Budaörsön a WBPF Világkupán pedig 2. helyezést ért el.

 

Tegyük hozzá, háromszoros Európa-bajnok, mégsem erre a legbüszkébb.

 

„A 2012. évi Fit-Kid Európa Bajnokságon szerzett  győzelmet tartom a legnagyobb becsben, mert egy lábtörés után kellett megvédenem a bajnoki címemet.”

 

Kitartásban, akaraterőben nincs hiány, ugyanis ebben a sportágban nem lehet lazítani, kihagyni heteket, legfeljebb a téli időszakban az edzések intenzitásában lehet némi könnyítés.

 

„Versenyidőszakban minden nap edzek és ha tehetem futok is, hisz ez fontos a kondíció miatt. A Hód-Fitness SE sportolójaként a fitness sportágat 2003 óta űzöm versenyszerűen. Heti 5 edzésem van és a kimaradó 2 nap itthon szoktam erősíteni és lazítani. A mozgás a lételemem, nélküle nem tudnám elképzelni a mindennapjaimat.”

 

Van még egy „lételeme”: a mosolygás! Szinte mindig mosolyog, amit még a színpadon a szaltó közben sem felejt el. Ahogy mondja, számára alaphelyzet a vidámság.

Azt is mondja, sírni szinte soha sem szokott…kivéve tavaly ősszel, de akkor is örömében könnyezett, amikor a Fit-Kid EB-n bajnoki címet nyert.

 

 „Nincs sok szabadidőm, mivel a tanulás és az edzés váltja egymást. Ha lehetőségem nyílik rá a barátnőimmel találkozom. Meg néha egy film.”

 

És hogy miről álmodik a lány?

"A későbbiekben is mindenképpen ezzel a sportággal szeretnék foglalkozni, mert a legnagyobb vágyam, hogy felnőtt Világbajnok legyek."

 

Ha elolvassuk kedvenc idézetét, szinte biztosra lehet fogadni, hogy el is éri amit szeretne:

"Valaki csak akkor juthat fel a csúcsra, ha egyetlen cél lebeg a szeme előtt: a legjobbnak lenni!"

 

Azt is mondja: mint minden sport, ez is sok kitartást igényel, de ugyanakkor segít rendszerezni az életét.

 

„Szerencsésnek érzem magam, hisz sokan állnak mellettem: elsősorban szüleim, akik minden szempontból támogatnak és edzőim: Rácz Ildikó, Miklós Melinda, Dr. Szatmári Zoltán.

 

 

Olvassa el ezt is!

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.