BulvárNagy üzlet a semmiből

2016. november 19., szombat
 
Nagy üzlet a semmiből

Valószínű, előbb-utóbb Európába, így Magyarországra is begyűrűzik az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission, FTC) határozata, amely ezentúl arra fogja kötelezni a homeopátiás készítmények gyártóit, hogy csak tudományosan megalapozott állításokat közöljenek a gyógyszereik csomagolásán.

 

 

 


Így aztán az is megeshet, hogy a csomagoláson, vagyis a legtöbb esetben a miniatűr műanyag hengeren csak annyi lesz írva: ’Használatával nem történik semmi!’

 

A homeopátia ugyanis áltudomány. Erről seregnyi külföldi - és a hazai tudományos életben meghatározó személyiség is - nyilatkozott. (Tavaly a Magyar Tudományos Akadémia is megszólalt. Cikkünk a lap alján!)

 

A homeopátia lényege, hogy olyan növényi vagy állati kivonatokat alkalmaznak, amik hasonló tüneteket okoznak, mint amivel a betegség jár, csak azt felismerhetetlenre hígítják. Ami persze a tudománytalanság mellett a józan észnek is ellentmond.

 

A legrészletesebb vizsgálatot az ausztrál kormány végezte. A tanulmányukból kiderül, hogy a homeopátiás szerek hatástalanok, és aki ilyeneket fogyaszt, csak a pénzét vesztegeti.

Ennek a 2015-ben lezárult kutatásnak a többszáz oldalas leírásából talán elég egyetlen mondatot idézni: „az anyagok vizsgálati feltételei alapján nem volt lehetséges, hogy bármilyen következtetést levonni arról, hogy a homeopátia hatékony vagy sem, mert nem volt elég bizonyíték.”

A hatékonyság vizsgálatára már annyi pénzt költöttek, teljesen eredménytelenül, hogy egyes kutatók azzal érveltek, hogy hagyjanak föl vele, és költsék valami bizonyíthatóan hasznosra az erre költhető pénzt.

 

Azt minden kutatás megállapítja, hogy nemcsak a pénzét, de az egészségét is kockáztatja, ha a gyógyszerek nem hatásosak, sőt az életüket is, ha súlyos betegséget próbál gyógyítani vele, teljesen eredménytelenül.

A homeopátiás készítmények használói azzal is érvelni szoktak, hogy ahogy a placebóknak is van kimutatható hatása úgy a homeopátiának is megvan a maga társadalmi elfogadottsága és a biztos vevőköre. És ez mára hatalmas üzlet gyártónak, orvosnak, forgalmazónak egyaránt.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

A homeopátia új időszámítása jöhet Magyarországon

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egy vásárhelyi vendéglő is díjazott lett

Egy vásárhelyi vendéglő is díjazott lett

Az idei verseny kiemelt témája azon éttermek keresése volt, ahol nagy figyelmet szentelnek a gondozott környezetre, a virágosításra. Képekkel!
Jelentős fejlesztés előtt áll a laktanya

Jelentős fejlesztés előtt áll a laktanya

Aláírt határozat szerint két év alatt több mint két és fél milliárd forintot fordít a kormány a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanya fejlesztésére.
Stars Of Hope siker az országos döntőben

Stars Of Hope siker az országos döntőben

Április 6-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Országos Ifjúsági és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
Választás 2024 - Balog Norbert

Választás 2024 - Balog Norbert

Balog Norbert, a Mi Hazánk Mozgalom helyi szervezetének és választókerületi elnöke indul a polgármester-választáson.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.