SportMozgás Éjszakája 2019

2019. július 3., szerda
 
Mozgás Éjszakája 2019

Hódmezővásárhelyen idén is az EVP Egészségfejlesztési Iroda rendezi a Mozgások Éjszakáját. A tavalyi évben is Hódmezővásárhelyen számos mozgásformát próbálhattak ki a résztvevők.. Az szervezők célja – hagyományt teremtve a rendezvényből – ebben az évben is az, hogy minél több helyi lakos, minél többféle mozgásformát próbálhasson ki és ismerhessen meg.

 

 

 

 


2015–ben az első rendezvényen, 23 helyszínen, 27 mozgásformát próbálhatott ki az 1.700 főnél is több résztvevő.

2016-ban 16 helyszínen 33 mozgásforma közül választhatott a több, mint 1.200 fő.

2017-ben 25 helyszínen 37 mozgásforma zajlott, több mint 2.000 fő részvételével,

A megnyitót követően, ami a Kossuth téren 19 órakor lesz, 20 szervezet, sportklub vagy egyéni tréner részvételével, több mint 26 mozgásformát próbálhatnak a hódmezővásárhelyi és térségi lakosok.

 

A szervezők célja az, hogy minél többeknek kínáljanak lehetőséget minél több mozgásforma kipróbálására annak érdekében, hogy a résztvevők kedvet kapjanak az egészséges életmód szempontjából elengedhetetlenül szükséges rendszeres testmozgáshoz, és megtalálhassák a számukra legmegfelelőbb mozgásformát.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Elhunyt Ágoston Lajos

Elhunyt Ágoston Lajos

Hosszan tartó, súlyos betegség után 74 éves korában elhunyt a hazai rádióamatőr mozgalom doyenje, a helyi rádiózás egyik úttörője, Ágoston Lajos.
Jön Vásárhelyre a Moszkvai Nagycirkusz szuperprodukciója

Jön Vásárhelyre a Moszkvai Nagycirkusz szuperprodukciója

A Moszkva Cirkusz sztárjai címmel az Eötvös Cirkusz turnéja érkezik. Három napig Hódmezővásárhelyen vendégszerepel egy új cirkusz-show.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Egy négytagú vásárhelyi banda éveken át kényszeríett prostitúcióra nőket. Egy kávézót is üzemeltetett. Egy idős férfit ház körüli munkákra kényszerítették.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!