SportMost kell a szurkolás!

2013. május 9., csütörtök
 
Most kell a szurkolás!

Két forduló van még hátra a 2012/2013. évi NBII Dél-Kelet csoport női kézilabda bajnokságból.
A bajnokságban újonc HLKC a szezon elején megfogalmazott célkitűzést a középmezőnyben elfoglalt helyezéssel biztosan teljesítette. Matematikailag is biztosnak tekinthető a bennmaradásuk.

 

 

 

A hlkc hivatalos honlapján olvasható elemzés szerint a hátralevő két fordulóban mind a négy pont megszerzésével szeretnék biztossá tenni a 7. helyezés megtartását, sőt kis szerencsével akár a hatodik helyre is előre léphetnek.

 

Május 11.-én, szombaton utolsó hazai bajnoki mérkőzésünkön a Hódtói Sprotcsarnokban a Túrkeve csapatát látják vendégül. Békés megyei ellenfelüket nem becsülik le, de ezúttal csak a győzelem megszerzése lehet a cél, olvasható az elemzésben.

A túrkeveiek jelenleg a bajnoki tabella 10. helyén állnak, játékuk igencsak hullámzó, a nagyarányú vereségek mellett szoros mérkőzéseket játszottak a tabellán előkelő helyen álló csapatok ellen is. A két csapat őszi mérkőzésén döntetlen eredmény (25-25) született úgy, hogy szinte végig a HLKC vezetett, de a végjátékban a hazaiak döntetlenre mentették az eredményt.

Sipter Lajosné edző: „Remélem nem fogja Őket nyomasztani az esély és magabiztos játékkal sikerül legyőznünk a várhatóan masszív túrkevei csapatot. Remélem sok néző kilátogat a Hódtóiba, hiszen ezzel a meccsel búcsúzunk hazai közönségünktől!”

 

NBII Dél-Kelet női kézilabda bajnokság
15.00 Hódmezővásárhelyi LKC – Túrkevei VSE-Lechler junior mérkőzés
17.00 Hódmezővásárhelyi LKC – Túrkevei VSE-Lechler felnőtt mérkőzés

 

Olvassa el ezt is!

Ezüstéremmel fejezte be a Kosársuli U16-os csapata

Ezüstéremmel fejezte be a Kosársuli U16-os csapata

Kaposváron rendezték a kadett regionális bajnokság dél régiójának döntőjét, amelyre a kaposvári, pécsi, kecskeméti csapataok mellett a vásárhelyi csapat is kvalifikálta magát.

Közmeghallgatás Vásárhelyen

Közmeghallgatás Vásárhelyen

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata május 10-én a rendes közgyűlését követően  16 órától 19 óráig közmeghallgatást tart hódmezővásárhelyi polgárok számára a Polgármesteri Hivatal dísztermében. Téma a a város és külterületeinek tisztasága, rendje és annak összefogással történő javítása, a mezőőri tevékenység és a családok helyzete a rezsicsökkentés tükrében

12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

Vásárhelyen, az Andrássy úton, a lány az úttal párhuzamos kerékpárúton közlekedett, majd leszállt a rollerről, és át akarta azt tolni.
A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 

És ezt már olvasta?

Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.